
Dráguló füstölés
Egészségügyi hozzájárulás fizetésére köteleznék a dohányboltosokat a kormány új törvénytervezete alapján. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy dohány-kiskereskedelmi ellátó létrehozását is szorgalmazza, ami az összes hazai trafik rendelését fogadja majd. A forgalmi adatok alapján módosítanák a dohányboltok számát, a korábban kiírt kétezer helyett, ezután háromezer emberre szólna egy-egy pályázat.Nincs hiány áruból ebben a bajai dohányboltban. Jelenleg 900 és 1000 forint közötti összeget kell fizetni egy doboz cigarettáért. Az új törvénytervezet alapján, a vállalkozásoknak 2015-től egészségügyi hozzájárulást kellene fizetniük, ami dobozonként 80 forintos emelkedést jelenthet. Sokan az áremelések miatt már évek óta inkább töltik a cigarettát, így 500 forinttal olcsóbban jutnak a dohányhoz. Az általunk megkérdezett nem dohányzó emberek közömbösen fogadták a hírt. A hétfőn benyújtott törvénytervezet szerint, a trafikok a jövőben rágógumit, mentolos cukorkát, és buszjegyet is árulhatnak, sőt a vásárlók a mobiltelefonjuk egyenlegét is feltölthetik majd. Az egyik bajai dohánybolt tulajdonosa elmondta, ezek a termékek csak töredékét adják a teljes bevételnek, de a folyamatosan csökkenő vásárlókör miatt, minden forint számít. A nemzeti dohányboltok megnyitása óta ugyanis fele annyi cigarettát értékesítenek a kereskedők, mint az azt megelőző időszakban, derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felméréséből.
Szabó Tibor, tulajdonos, Nemzeti Dohánybolt, Szentháromság tér:
Gyakorlatilag minden egyes emelésnél csökken a forgalmunk, a vevők nagy része áttért a töltésre, illetve a sodrásra, ezzel olcsóbbá tudják tenni a dohányzást. A legnagyobb probléma viszont az, hogy a fekete kereskedelem nagyon megerősödött. Itt minden egyes áremelés után a csökkenő forgalmunknak a nagy része az a fekete kereskedelemhez vándorol át.
A zárjegy nélküli cigaretta származása ráadásul nem megbízható, így a dohányosok hiába jutnak hozzá olcsóbban, mivel károsabb lehet az egészségre, mint a törvényesen árusított szálaké. Az előterjesztésben az is szerepel, hogy 2015 májusától egy dohány-kiskereskedelmi ellátó szállítaná a termékeket a hazai trafikokba. Ennek minden megyében lennének raktárai, a dohányboltosok pedig csak innen rendelhetnének cigarettát, vágott dohányt, vagy szivarkát.