
Adóforintok
Az adóbevételek szolgáltatták a fő témát a csütörtöki testületi ülésen. A tervek szerint jövőre emelkedik a kommunális adó, aminek a mértéke továbbra is az ingatlan nagyságától függ. Egy átlagos, 70 négyzetméteres lakás után pontosan 375 forinttal kell majd többet fizetni havonta.A kommunális adó emelésével a városatyák elsősorban a Baján zajló fejlesztéseket szeretnék felgyorsítani. Az előterjesztésből látszik, hogy mekkora lesz a növekedés. A 35 négyzetméter alatti lakások esetében ez évente 2.500 Ft-ot jelent, ami havonta úgy 200 forinttal terheli majd a családi költségvetéseket. Azoknak, akik ennél nagyobb, például 120 négyzetméter feletti lakásban élnek, jövőre 10.000 Ft-tal kell többet fizetniük. Az intézkedéstől az önkormányzat 80 millió forintnyi plusz bevételt remél, amiből tovább folytatnák a gyalogutak korszerűsítését.
Fercsák Róbert, polgármester, Baja:
Szeretnénk a járdaépítéseket, javításokat és a súlyos csapadékvíz elvezetési gondokat nagyobb ütemben folytatni jövőre. Pályázati források elérésére is van lehetőség, de természetesen a saját bevételeinket is ebben szeretnénk növelni és felhasználni, hiszen évtizedes lemaradás van. Én azt gondolom, hogy jogos elvárás az önkormányzat felé a lakosság részéről, hogy ezekben az ügyekben nagyobb ütemben haladjunk előre.
Az ellenzéki oldalon nemmel szavaztak a képviselők. Hajdú Miklós, a Sikeres Bajáért frakcióvezetője azt mondta: a beterjesztés módjával sem értettek egyet.
Hajdú Miklós, frakcióvezető, Összefogás Bajáért:
Még akkor is, hogyha adóügyekben nem nagyon lehet számítani támogatásra, de hogyha egy alapos előkészítéssel, egy időben való megismertetéssel és a felhasználásra vonatkozó szándékok széleskörű magyarázatával, meggyőzéssel egy egészen más környezetet lehetett volna teremteni.
A képviselők ezen kívül a piacról szóló beszámolót is elfogadták. Ebből kiderült, hogy az üzemeltető a burkolatok akadálymentesítését tervezi, szeretnének javítani a csatornázáson, és lecserélnék a régebbi műanyag tetőket is.