
Emlékezni és emlékeztetni
„Emlékezni és emlékeztetni mindannyiunk kötelessége!” Ez a jelmondata annak a vándorkiállításnak, amit a Bajai Vasútállomáson nyitottak meg hétfőn. A tárlat a holokauszt áldozatainak állít emléket.Ez a vagon már több mint 10 éve járja az országot. A szerelvény korabeli, ehhez hasonló járművekben szállították a zsidó lakosok egy részét a koncentrációs táborokba. Odabenn a nemzeti- és a hadtörténeti múzeum fotói mesélnek a 20. század történelméről.
Novák Ilona, múzeumpedagógus:
A kiállításon bemutatjuk azt, hogy milyen embertelen körülmények között vitték őket a halálba. És magukról azokról az emberekről, azokról az élő emberekről szól, akiknek a sorsa itt ért véget, illetve utolsó utolsó útjukra mentek ilyen, és ehhez hasonló vagonokban. A legfontosabb célunk az emberségre történő nevelés.
Ezt pedig az emberi sorsok bemutatásán keresztül szeretné elérni az „Élet Menete Alapítvány”. Forgács János 1928-ban született Gödöllőn. 16 éves volt, amikor Birkenauba, majd Auschwitzba deportálták, a szüleivel és a testvéreivel együtt.
Forgács János, holokauszt túlélő:
Ciklon B gázzal megfojtották, elégették, és egyedül jöttem haza az onnan elhurcolt családból egyedül jöttem haza. Se szüleim, se testvéreim onnan nem jöttek haza. Úgyhogy ez volt. Aztán tanultam tovább, végül is elvégeztem a műegyetemet külföldön, és mikor hazajöttem, még 39 évig dolgoztam.
Bajáról több mint 8.000 zsidót deportáltak, közülük mindössze 400 tért haza. Vedelek Norbert alpolgármester úgy fogalmazott: a soknemzetiségű város történetén a 20. század több sötét foltot hagyott.
Vedelek Norbert, alpolgármester, Baja:
Úgy gondolom, nem elég, hogy a diákok könyvből, száraz tananyagként tanulnak erről, hanem kézzel fogható közelségbe kerültek ez által a holokauszt történései. Sőt, még egy visszaemlékező is beszélt személyes történetein keresztül a holokausztról, úgy gondolom, hogy így sokkal megfoghatóbb és tapinthatóbb a diákok számára is.
A tárlat megnyitóján Izrael Állam magyarországi nagykövete az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet.
Őexc. Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete:
Ha nem emlékezünk vissza, akkor nagy esély van arra, hogy újraéljük a holokauszt szörnyűségeit. Az emlékezés az élet része. Ha nem emlékezel, akkor nem is élsz igazán, és ha emlékezel, az azt jelenti, hogy távolabbra kell hátranézned a múltadba, hogy láthasd a jövőt.
A vándorkiállítás 70. helyszíne Baja. A szervezők tárlatvezetéssel, és speciális foglalkozásokkal várják az érdeklődőket, egy héten keresztül.