
Vereség a nyitányon
Csütörtökön megkezdődött a serdülő fiú kosárlabda országos döntő. Az MNÁMK sportcsarnokában az ország nyolc legjobb csapata küzd meg egymással, köztük a Bajai Bácska FKE együttese. A mieink számára nem indult jól a hazai rendezésű torna.
Kihagyott helyzetekkel kezdődött az összecsapás, olybá tűnt mintha mindkét oldalon be lennének deszkázva a gyűrűk. A vendégek találták meg hamarabb az utat a kosár felé, tíz percnyi játékot követően 11-9-re vezetett a Szolnok. A nagy szünetig tovább nőtt a különbség a felek között, a bajaiak rengeteg technikai hibát vétettek. A folytatásban sem tudott közelebb kerülni az ellenfélhez Pálkerti Tamás legénysége, sőt egyre nagyobb előnnyel játszhattak a szolnokiak. A záró felvonásban volt ugyan egy fellángolása a Bácskának, de összességében nem volt esélye a győzelemre. Végül 62-46-ra nyerte a mérkőzést a Szolnok.
Pálkerti Tamás, edző, Bajai Bácska FKE
„Egyrészt nagyon-nagyon csalódott vagyok. Sajnos a szezonban most játszottunk a leggyengébben. Ettől féltem, hogy ez a reggeli mérkőzés általában nem nekünk szokott kedvezni. Illetve most a hazai pályán nagyon begörcsöltünk. Sajnos nem tudtunk átesni a holtponton. Próbálkoztam cserélni, mindenfajta megoldást, de sajnos nem volt ma a csapatban senki, aki ebben tudott volna segíteni. Ez a mérkőzés ez tipikusan az a mérkőzés, amit ha holnap estig játsszuk akkor se nyerjük meg.”
A szolnokiak edzője a mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy szerinte nagyon kiegyensúlyozott a csoport, bárki bárkit legyőzhet. Ennek megfelelően csapata értékes sikert aratott a házigazdák felett.
Szolnoki Zoltán, edző, Szolnoki VSI
„Már látszott az első negyedben, sőt az elején percekig nem született kosár, hogy itt igazából az fog győzni, aki tovább tudja ezt a stabil védekezést fenntartani, illetve feltörni az ellenfélnek ezt a stabil védekezését.”
A Bácska így vereséggel kezdte a tornát, de este már el is jött a javítás lehetősége. A MAFC együttese ellen 83-76-os győzelmet arattak a mieink.