
Kiszagolták a drogot
Nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le a napokban a bajai rendőrök. Az egyenruhások egy közúti ellenőrzés során igazoltattak két bajai férfit, a gyanús viselkedésük miatt végül az autójukat is átkutatták. Hamarosan féltve rejtett csomagot találtak az utastérben.Június másodikán, kedden az 51-es főúton, Baja és Érsekcsanád között állították meg a rendőrök a két férfi autóját. A 23 esztendős bajai lakosok feltűnően idegesek lettek a rendőrök megjelenését követően, ami gyanús lett az egyenruhásoknak.
Putnik Zoltán r. hadnagy, Bajai Rendőrkapitányság:
A rendőröknek gyanús lett a gépjárműben tartózkodó két férfi viselkedése, ezért alaposan átvizsgálták a gépkocsit. A gyanújuk be is igazolódott, hiszen a gépjármű utasterében egy hátizsákban elrejtve vákum csomagolva valamint műanyag fóliában összesen egy kilogramm kábítószergyanús növényi származékot találtak.
A nyomozók a későbbi házkutatások során további 400 gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le, melyet szakértők bevonásával vizsgálnak. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a Bajai Rendőrkapitányságon, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A két férfival szemben kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.