
Összetartozunk
A trianoni békediktátum aláírásának kilencvenötödik évfordulójára emlékeztek Baján a Köztársaság téren. 1920. június 4-én Magyarország elvesztette területének kétharmadát és több mint hárommillió magyar került a határokon kívülre. Az országgyűlés 2010. májusban alkotott törvényt arról, hogy ezt a napot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítja.Csütörtökön pontban fél ötkor országszerte megszólaltak a harangok a Nemzeti Összetartozás Napján, így Baján a Köztársaság téren is. Abban az időpontban, amikor 1920. június 4-én aláírták a békeszerződést. Városunk megemlékezésén a szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör műsorát hallhatták az érdeklődők, akik irodalmi összeállításukkal emlékeztek a kilencvenöt évvel ezelőtt történtekre. A Nemzeti Összetartozás Napján Dr. Bari Bernadett önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet, aki hangsúlyozta, hogy az összetartozás előre visz, a jövőbe visz, egy nemzetnek összetartozni érték és büszkeség.
Dr. Bari Bernadett, önkormányzati képviselő:
Kultúránkban, anyanyelvünkben, az emberi kapcsolatainkban, a lelkünkben oly mélyen él az összetartozás élménye, hogy ez az érzés, hogy ez az érzés az államhatároknál nem áll meg. Nincs többi a mai Európában olyan ideológia, amely képes lenne a józan észnek határt állítani.
Az ünnepség zárásaként a megemlékezők koszorúkat helyeztek el a Köztársaság téren felállított Trianoni emlékműnél.