
A gyereknek öröm, a szülőnek gond
Még egy hét van hátra, és majdnem másfél millió gyerek számára elkezdődik a nyári szünet. Ami az iskolásoknak öröm, az a szülőknek sokszor nehézséget okoz, hiszen a munkahelyek többségén nincs két és fél hónapnyi vakáció. Megoldás lehet a táborozás, amik közül országos átlagban a legolcsóbb 18 ezer forint, de akad olyan is, amiért majdnem 100 forintot kérnek a szervezők.Már a vakáció szó „k”-betűjénél tartanak az Újvárosi Általános Iskola diákjai. A városi napközis tábort évek óta ebben az intézményben rendezik, a részvételnek nincs anyagi feltétele, a gyerekek reggel 8 órától délután 4-ig tölthetik itt a szabadidejüket. Nyaranta majdnem félszázan vannak.
Ézsi Judit, igazgatóhelyettes, Újvárosi Általános Iskola:
A május hónap vége felé ki szoktuk küldeni az iskolákba a köremailt, amelyben bekérjük a jelentkezők számát, melyik iskolából jön, hányadik osztályos, és milyen időtartamra kéri a nyári napközis tábort. Június végéig minden iskola maga látja el a gyerekeket, és a július hónapban egészen augusztus közepéig pedig a mi épületünkben vannak a gyerekek egész nyáron.
Valkai Ágnes tavaly már részt vett a foglalkozásokon, azt mondta, gyurmáztak, filmeket néztek, és jól érezték magukat.
Valkai Ágnes:
Kézműveskedtünk, kimentünk sétálni a Türrhöz, a játszótérre, szóval nagyon jó volt. – És melyik volt a kedvenc részed? – Az origamizás.
Vannak persze másfajta megoldások is, ehhez viszont a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek. (taborfigyelo.hu) Az egyik internetes oldalon megnéztük, milyen a táborkínálat megyénkben. Az úgynevezett „ott alvós” kirándulások jó részéért 60 ezer forintot kell fizetni. Kínálatból nincs hiány Baján sem, Andrási Barna például 20 éve szervez judo-napközit. Ez idén egy hetes lesz, napi 1.200 forintért.
Andrási Barna, edző, Bajai Judo Klub:
Ebéd is benne van, az Eötvös Étterembe járunk majd át a gyerekekkel ebédelni, ilyen kis menü jellegű ebédet eszünk. És ezen kívül a gyerekekre fordítjuk a különböző ilyen versengések díjazásait, ami az oklevéltől kezdve az érmekig szintén beletartozik.
Andrási Barna azt is mondta: naponta két judo foglalkozás lesz a táborban, ezen kívül pedig igyekeznek majd játékkal kitölteni az időt. A sport mellett népszerűek még a nyelvi, vagy éppen a fotós táborok is. A gyerekek nyári időtöltésének tehát leggyakrabban csak az anyagi lehetőségek szabnak határt.