
Válogatón jártak
Világbajnoki válogató versenyen szerepeltek a bajai kajak-kenusok. Mind a Bajai Vízisport Klub, mind pedig a Bajai Spartacus SC nevezett versenyzőket az eseményre, ahol az ország legjobbjai ültek hajóba. A szegedi Maty-éren megtartott versenyen felemásra sikerült a szereplés.A szegedi válogató versenyen több korosztály is lapátot ragadott, az utánpótlás mellett a felnőttek és a para sportolók is megmérették magukat. A fiatalok között a Bajai Vízisport Klub tehetségéért, Bonyai Regináért szoríthattunk. Regina végül egyéniben kenu 500 méteren a második, kenu 200 méteren pedig a hatodik helyen ért célba. Párosban egy fővárosi lánnyal összeülve 500 méteren az ezüstérmes pozícióban zártak, így a világbajnokság szempontjából lépéshátrányba kerültek a vetélytársakkal szemben. A Spartacus pedig a mozgássérült sportolók között volt érdekelt. Geri Dániel kenu 200 méteren aranyérmes lett kategóriájában, míg kajak 200 méteren Gavallér József a harmadik helyen haladt át a célvonalon.
Pankovics Tibor edző, Bajai Spartacus SC:
Elégedett vagyok, az első éles pályájukat most menték. A Jociról ugye nem tudtuk, hogy mit tud élesben. Negyvenkilenc másodpercet ment, olyan hajóban amitől van gyorsabb hajó, úgy gondolom, hogy 4-5 másodpercet még tudunk faragni. Az már úgy gondolom, hogy egy döntőre elég lehet majd, de ezt majd az idő hozza. Dani hozta a megszokott formáját. Én azt gondoltam, hogy 1-2 másodperccel jobbat fog menni, de első pályára tökéletes volt ez.
Geri Dániel számára nyitott az út a világbajnokság felé, viszont Gavallér Józsefnek valódi bravúrt kellene bemutatni a második válogató versenyen. Ezt majd jövő hétvégén rendezik szintén a Maty-éren.