Turizmus
Nyári szabadságok
A nyári időszak a szabadságok, és az üdülések időszaka. A munka törvénykönyve alapján, évente egyszer 14 napot egybefüggően kell kiadnia a munkáltatónak. A dolgozó pedig összesen 7 napról dönthet saját tetszése szerint.
Egyre többen használják ki a jó időt és strandolnak a Sugovica partján. A legtöbb munkavállaló a nyári hónapokban igyekszik kivenni szabadságának nagyobb részét. Sokan ilyenkor jutnak el üdülni, a gyerekes családok pedig az iskolai szünetben tudnak több időt együtt tölteni. Bajára is sok programmal várják a turistákat a nyáron. A legnagyobb érdeklődés a huszadik születésnapját ünneplő halfőző fesztivál és az augusztusi szabadtéri előadások iránt van.
Schäfer Andrea, vezető, Tourinform Iroda
„Így június közepétől, amikor elkezdődik a nyári szünet, akkor már nagyon sokan jönnek, ugye jönnek a nyaraló családok, akik ide érkeznek a városba, illetve a helyi lakosok is ilyenkor talán egy kicsit jobban ráérnek. Nagyon sokan töltik itthon a szabadságukat és nem utaznak el, és olyankor több idejük van arra is, hogy ilyen programokon részt vegyenek.”
A munka törvénykönyve alapján, a munkavállaló hét napot vehet ki saját tetszése szerint, két részletben. Ezt pedig tizenöt nappal korábban egyeztetnie kell a főnökével. A többi napról a munkaadó dönt. A munkáltató évente egyszer, hosszabb szünetet köteles kiadni, ami legalább két hét egybefüggő szabadságot jelent.
Palik Vera, ügyvezető igazgató, Forint-Soft Kft.
„Ha valakinek olyan a munkaköre, illetve olyan munkáltatónál dolgozik, ahol mondjuk folyamatos munkarend van, ott azt kell figyelni, hogy ő mikor lenne beosztva és akkor azokra a napokra kellene a szabadságot kiírni, amikor ő egyébként munkában lenne.”
A 20 nap alapszabadságon felül, a dolgozónak pótszabadság is járhat. Ez elsősorban a munkavállaló kora és gyermekeinek száma szerint alakul. Egy gyerek után kettő, míg kettő vagy több gyermeket nevelő dolgozó esetében legfeljebb hét nap adható ki pihenésre.
