Turizmus
Várják a turistákat
Már ötforintosból préselt emlékérmét is vihetnek haza a városba látogató turisták. A két présgépet a napokban helyeztek üzembe, a berendezés pedig nem csak a vendégek, hanem a helyiek kíváncsiságát is felkeltette. Mindez egy pályázat segítségével valósulhatott meg, amelynek a zárórendezvényét pénteken tartották.
Megközelítőleg 41 millió forintból szépülhetett meg a bajai Tourinform Iroda. Az ingatlan felújításán kívül új számítógépekre, és új kiadványokra is futotta a pályázati forrásból.
„Tanulmányi úton vehettünk részt.”
Schäfer Andrea, az iroda vezetője úgy fogalmazott: a pályázatnak köszönhetően képzéseket szerveztek, és elkészült egy okostelefonra letölthető program is, amely bemutatja Baja nevezetességeit.
Schäfer Andrea, ügyvezető, Bajai Turisztikai Nonprofit Kft.
„Leginkább a belföldi, de a külföldi turisták is tudják, megszokták azt, hogyha egy városba érkeznek, akkor a Tourinform Iroda az első, amit megkeresnek. És ide belépve mindjárt sokkal jobban érzik magukat, megtalálják a keresett kiadványokat, magukkal vihetnek egy-egy ajándék tárgyat, tehát ez, én úgy gondolom, hogy mindenképpen visszatükrözi azt, hogy a város mit tud nyújtani a turisták részére.”
Ez pedig már az présgépek egyike, amivel négyféle emlékérmét lehet készíteni. Az egyik a Tourinform Iroda, a másik pedig a Turisztikai Központ elé került. Vedelek Norbert alpolgármestere azt mondta: hosszú út vezetett a pályázat lezárásáig.
Vedelek Norbert, alpolgármester, Baja
„Hiába a pénz, hogyha nincs mögötte szakértelem, nincs mögötte tartalom. De a tartalom és a szakértelem se vezet semmire, hogyha nincs mögötte lelkesedés. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Baján ez az össze érték találkozik egyben, és Schäfer Andrea és kollégái ezt a lelkesedést odateszik a szakmunkájuk mellé.”
A Baja Marketing Kft. ügyvezetője elmondta: az iroda sokat tesz azért, hogy népszerűsítse a várost.
Bócsa Barnabás, ügyvezető, Baja Marketing Kft.
„Nagyon sok buktatón mentünk itt keresztül ebben a másfél-két évben, amíg ez a pályázat célba ért. Külön szeretném megköszönni Zsigó Róbert államtitkár úrnak, országgyűlési képviselőnek azt, hogy mellettünk volt, és ezt a kisebb projektet is a nagy sok projekt mellett menedzselte, és végig, még polgármesterként is, aztán mint országgyűlési képviselőként is folyamatosan kapcsolatban voltunk vele az ügyben, hogy ez most megvalósulhasson.”
Bár a pályázat lezárult, hamarosan érkezik még két érintőképernyős rendszer, amely tovább segítheti a városba látogató vendégek tájékozódását. Ezek az iroda elé, és a Gemenc Zrt. vándorpontjához kerülnek.