Mentőnap
A bajai mentőállomáson harmadik alkalommal tartottak nyílt napot. A gyerekeknek szóló játékos programok mellett mentéstechnikai bemutatót és véradást is szerveztek a szolgálat munkatársai. A bajai mentőtisztek a kevésbé közismert feladataikat is szerették volna bemutatni az érdeklődőknek.
Az újraélesztés helyes gyakorlatát is elsajátíthatták a résztvevők. Baján már hagyománya van annak, hogy a 63 évvel ezelőtt megalakult Országos Mentőszolgálat tiszteletére nyílt napot szerveznek. Ennek keretében családi programokkal is várták az érdeklődőket.
Giliánné Zsikla Rita
Szerettem volna a kisfiam megismeri a mentőállomás munkáját és hogy hát milyen szituációk adódhatnak az életben is, hogy mi a megoldás rá.
A véradás mellett különböző szűrővizsgálatokat is elvégeztek a szolgálat munkatársai, emellett pedig egy gyermekrajz-pályázat alkotásait is megtekinthették az érdeklődők. A mentőállomás vezetője sikeresnek tartja az elmúlt évek fejlesztéseit, amelynek keretében újraélesztő készüléket és különböző mentőeszközöket is sikerült beszerezniük.
Zilinszki Tibor állomásvezető mentőtiszt, OMSZ Bajai Mentőállomás
Olyan technikai felszereltséggel állunk most már hála Istennek itt a Baja és Baja környéki lakosok részére, ami azt lehet mondani, hogy Európában megállná a helyét. Persze az alól kivételek a maguk a mentőgépkocsik, mert ugye azok most már ugye elöregedettek, de maga a felszerelés, ami bennük van, az azt lehet mondani, hogy európai szintű.
Zilinszki Tibor hozzátette, a fejlesztések lakossági, vállalkozói és önkormányzati támogatásból valósultak meg. Céljuk, hogy a bajai mentőállomás megőrizze magas technikai színvonalát, ezzel biztosítva a mentési feladatok szakszerű és gyors ellátását.