Mezőhegyesen versenyeztek a Mogyi Bajai Birkózó Club fiatal sportolói. A meghívásos viadalra három birkózónk utazott el, akik erős mezőnyben bizonyíthattak. A verseny főpróbának is beillett, hiszen a jövő héten már az országos bajnokságon birkóznak a mieink.Ezek a felvételek még egy korábbi bajai edzésen készültek, de az jól látszik rajta, hogy bőven van utánpótlása Püspöki Patriknak és Borsos Bálintnak. A fiatalok heti több tréningen vesznek részt, ami igen jó hatással van a fejlődésükre. Ez szerencsére a versenyeken mutatott teljesítményükön is meglátszik, rendre a dobogó közelében, vagy éppen érmes helyen zárnak a bajaiak. Ezúttal Mezőhegyesre utazott egy kisebb csapat, Szőke István három tanítványát nevezte a meghívásos viadalra.
Szőke István, elnök-helyettes, Mogyi Bajai Birkózó Club
„Nagyon jól sikerült szerepelni a fiataloknak. Ahogy említetted három versenyzővel indultunk. Bajor Attila második lett a súlycsoportjában, Gregus Barnabás és Szőke Tímea indult egy súlycsoportban, ők mindketten harmadik helyezést értek el. Illetve Tímea indult a lányok között külön, és ott megnyerte a súlycsoportját.”
A bajai sikerek értékét növeli, hogy a mezőhegyesi versenyre minden évben erős nemzetközi mezőny jön össze. A fiatalok legközelebb már az országos bajnokságon bizonyíthatnak, a korosztályos seregszemlét a jövő hétvégén rendezik Budapesten. A tisztes helytállás mellett a bajaiak nem titkoltan szeretnének meglepetést okozni.