
Telt ház és heves viták
Rendkívüli testületi ülés volt hétfőn délelőtt a Városházán. Még a januári ülés végén kezdeményezte négy képviselő, hogy városban tapasztalható ivóvízminőségi problémákról rendkívüli ülésen számoljon be a Bajaivíz Kft. ügyvezetője. Mrekva László ennek eleget is tett a hétfői napon.
Nagy érdeklődés mellett kezdődött a hétfői ülés, a helyi sajtó mellett az országos médiumok is képviseltették magukat, valamint több civil is eljött a Városházára. Mrekva László eredetileg a hónap végén esedékes rendes ülésen számolt volna be a testületnek, azonban így néhány héttel hamarabb kapott szót. A szakember elmondta: a 2014/2015-ös években indított ivóvízminőség javító program keretében kicserélték a víztisztító rendszert, ami több esetben is leoldotta a sokszor évtizedek alatt a csövekben lerakódott szennyeződést. Ennek is köszönhetően az elmúlt időszakban mintegy 200 esetben érkezett bejelentés a Bajavízhez a csapokból folyó szennyezett víz miatt.
Mrekva László ügyvezető, Bajavíz Kft.
„Az elmúlt hónapban a város vízellátását biztosító két fő gerincvezeték közül kettőn is csőtörés következett be. A helyreállításhoz le kellett szakaszolnunk ezt a rendszert. A leválasztásból adódóan a szolgáltatott víz áramlási viszonyai megváltoztak, a víz a rendszerben felkavarodott, zavarossá vált. Ezen felül a hálózatba került levegő is egyfajta turbulens áramlást okozott.”
Fokozták a problémát a mérőóra elfagyások, valamint az egyéb hibák miatt végzett javítások. Az elmúlt hetekben a hatóságok rendszeresen ellenőrizték a vízminőséget, a minták közül több esetben a víz mangántartalma átlépte az előírt mennyiséget, de az egészségre egyik sem volt ártalmas. A beszámolót követően többen is szót kértek, volt aki vízmintát hozott a testületnek, míg mások a közbeszerzési dokumentumokba, a társulási ülések jegyzőkönyveibe és a levelezésbe szerettek volna betekintést nyerni. A képviselői felszólalásokban többen is jelezték: a politikai csatározások helyett a megoldásról kellene szót ejteni.
Fercsák Róbert polgármester, Baja
„Maga a projekt nem tartalmazta teljes egészében a konkrét hálózattól, a kúttól ahonnét nyerjük az ivóvizünket egészen a csapig a felújítást. Most egy szakasz lezárult, amely tulajdonképpen a Bajavíz tulajdonosi részét érintette, az ő műveiket. Kellene a továbbiakban forrást pályáznunk a teljes vízhálózat cseréjére. Ami sok esetben elavult, több évtizedes vascsöveket, de még azbeszt csöveket is tartalmaz, nem beszélve a lakossági részről, ami a mérőórák után van.”
Fercsák Róbert hozzátette: a problémákat nem szabad az egész városra levetíteni, hiszen csak bizonyos helyeken és ott sem mindig visszatérő jelleggel jelentkezik a szennyezett víz. A Bajavíz Kft. szakemberei mindemellett rendszeresen végeznek felülvizsgálatot, szakértő bevonását kezdeményezték, valamint hosszú távú intézkedési tervet dolgoznak ki.