
Befogadták őket
A felvidéki kitelepítések hetvenedik évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget szombaton Vaskúton. A Bajától délre eső településre több tucat kitelepített érkezett a második világháborút követően, akiknek családja a mai napig itt él. Az ünnepségen több felvidéki település képviselője is jelen volt.
Szentmisével kezdődött a programsorozat, melyet Szűcs Tibor plébános a római katolikus templomban mutatott be szép számú hívő előtt. A Vaskúton és a környéken élők mellett felvidéki településekről is érkeztek vendégek erre a napra, akik együtt emlékeztek az itt élőkkel. A szentmisét követően a templomkertben folytatódott a megemlékezés. A Csátaljai Székely Népdalkör éneke és Gyurcsy Emma szavalatát követően a Rákóczi Szövetség nevében Besesek György köszöntötte a megjelenteket.
Besesek György tag, Rákóczi Szövetség
„Nagyon sok ember van, akit annak idején felvidékről kitelepítettek és a mi környékünkre is elég sokat. Sokan már közülük nem élnek, de hála Istennek sikerült összegyűjteni azokat az embereket, akik még élnek és kisgyerekként kerültek ide. Úgyhogy ma emlékezés és ünneplés is egyben.”
Az ünnepség kettős hangulatát az adta, hogy a résztvevők ugyan örültek a megemlékezésnek, azonban sokuk szívében a mai napig keserű emlék a hetven évvel ezelőtt lezajlott eseménysorozat. Több száz felvidéki lakost szakítottak el szeretteiktől, akik egyik óráról a másikra veszítették el családjukat és vagyonukat.
Szűcs Józsefné Zelinka Anna
„Én három éves voltam amikor ide lettünk telepítve. Annyira emlékszem vissza mint kisgyerek, szinte semmire. De viszont itt nőttem fel, itt laktam Vaskúton. Én láttam a nagyapám, akikkel mi együtt lettünk ide telepítve, hát elég kínkeserves dolgok voltak.”
Az ünnepségen jelen volt Mészáros Márta, a felvidéki Taksonyfalva polgármestere is. Elmondta: az egyik legnagyobb számban az ő településükről kerültek erre a környékre kitelepítettek, akik szívük mélyén mindig taksonyiak maradnak.
Mészáros Márta polgármester, Taksonyfalva
„Azok akiket közvetlenül érint is valóban jönnének még az élő családtagokhoz, azok már idősek, öregek betegek. Egyszerűen nem vállalhatják ezt az utat. De szinte napi telefonbeszélgetések a mai napig vannak.”
Alszegi Zoltán vaskút polgármestere elmondta: a vaskútiak befogadták a kitelepítetteteket és a mai napig tartják a kapcsolatot a felvidéki településekkel.
Alszegi Zoltán polgármester, Vaskút
„Nagyon sok településről telepítettek vaskútra Felvidékről embereket. A legnagyobb számban Nagypakáról, illetve Taksonyfalváról. Ez alapján is haladtunk abba az irányba, hogy ezzel a két településsel legyen testvértelepülési kapcsolatunk, van.”
Az ünnepség koszorúzással zárult, több önkormányzat és szervezet helyezte el az emlékezés virágait a hatvanadik évforduló tiszteletére készített emlékműnél.