Nekünk a Balaton a Riviéra

  • június 16, 2017
  • Turizmus
  • Nekünk a Balaton a Riviéra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Külföld tekintetében a görög és spanyol riviéra a legnépszerűbb a magyar nyaralók körében. Az országhatárokon belül pedig még mindig hódít a balatoni nyár. Sokan már februárban lefoglalták üdülésüket: gyorsaságukkal akár 50 ezer forintot is spórolhattak.

 

 

Ha nyaralás, akkor vízpart– mondta Ódor Istvánné, ennek a bajai utazási irodának a vezetője, amikor a magyarok nyaralási szokásairól kérdeztük. Tapasztalataik alapján a magyarok nagy része nyáron egyszer nyaral befizetett utazás keretében, legszívesebben repülővel vagy busszal éri el úti célját, és leginkább apartman vagy szálloda, ahol legtöbb esetben egy hetet tölt el. Aki fürge, az pedig sokat spórolhat. Évről évre többen vannak, akik már az előfoglalási időszakban, akár több mint fél évvel az utazás előtt lecsapnak a legjobb akciókra-mondta az iroda vezetője.

Ódor Istvánné, vezető, Sugó Tourist, Baja

„A nyaralásokat nálunk és szerintem már minden utazási irodában decemberben kezdik befizetni. Főleg azok az utasok akik már tudják konkrétan, hogy mit szeretnének. Meg vannak olyan utasok is akik tudják, hogy ilyenkor nagyon-nagy kedvezményeket kapnak, first minute ajánlatokat, és nagyon sokszor ezek az utasok azt is tudják, hogy azok a szállodák vagy apartmanok amiket ők kinéznek, azok valószínűleg last minute-ban már nem lesznek.”

Előfoglalással akár az utazás 20-30 százalékát is meg lehet takarítani-tette hozzá a szakember. Az úti cél kiválasztásának fő szempontja legtöbb esetben természetesen továbbra is az ár, és ilyen téren évek óta a görögországi nyaralások a legkedvezőbbek. Azonban az idén rengetegen döntöttek Spanyolország mellett is, belföldön pedig továbbra is a Balaton a legnépszerűbb-tette hozzá Ódor Istvánné.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

error: Védett tartalom!