A szántóföldtől a fogyasztóig
A hazai kikötők forgalmának fellendítése, és a szállításban érdekelt cégek kapcsolatainak bővítése a célja a Bajai Gabona Partnerség Találkozónak, amelyet már a harmadik alkalommal tartottak meg. A tanácskozást a bajai és a romániai Konstanca kikötőjének munkatársai közösen szervezték. A magyar vízi áruforgalom mennyisége ma a lehetségesnek csupán a fele.
Valódi nemzetközi tanácskozás a bajai konferencia, hiszen a meghívottak összesen tíz országból jöttek, a vendégek száma elérte a 180 főt. A gabonát termelő, vásárló és a szállítmányozásban érdekelt cégek képviselőit az aratást megelőzően hívták össze, azért, hogy a betakarítás előtt lehetőség nyíljon az üzleti kapcsolatok kialakítására, illetve megerősítésére. A magyar kikötők közül a bajai bonyolítja le a legnagyobb forgalmat a gabonaszállításban.
Nagy László ügyvezető Bajai Országos Közforgalmú Kikötőműködtető Kft.
Szerencsére mind a két irányba, tehát az Északi tengerre és a Fekete tengerre, onnan pedig Közel-, és Távol-Keletre is eljut a magyar gabona, így azt mondhatjuk, hogy mindenfelé tudjuk szállítani az árunkat.
Az elmúlt években a gazdasági válság közepette is voltak olyan dunai kikötők, amelyek növelték a forgalmukat, és a többieké sem esett vissza jelentős mértékben. A hazai vízi csomópontok fejlesztés nélkül is sokkal nagyobb áruforgalmat lennének képesek lebonyolítani a mostaninál.
Szalma Botond elnök Magyar Hajózási Szövetség
Győr-Gönyü kikötő tripláját tudja annak, amit ma termel, de még sose érte el azt, amit már 92-ben megterveztek, pont itt Baján egy konferencián. Budapesti kikötők siralmasak, egyet kivéve siralmas az a teljesítmény, amit ténylegesen tudnának. Lejjebb jövünk, Dunaújváros a dupláját tudja annak, amit ma csinál. Lejövünk ide Bajára, Mohácsra, ugyan ott tartunk. Tehát ezek a kikötők a dupláját elbírják annak, amit ma termelnek.
Bár az idén a tavalyinál várhatóan kevesebb búza terem itthon a termőterület csökkentése miatt, így is jut majd a külföldi piacokra, kukoricából pedig a kedvező időjárás miatt bőséges termés várható. Ezért a szállítmányozó cégek növekedésre számíthatnak a gabonaforgalomban.