Folyékony királynő
A pálinkafőzéssel kapcsolatos új szabályok tavaly ősz óta érvényesek. A vámosok rendszeresen ellenőrzik a törvény betartását. Országszerte sok volt a szabálysértő, ám Baja környékén nem sértették meg az emberek a pálinka főzésével és forgalmazásával kapcsolatos előírásokat.
A korábbi tiltó rendelkezésekkel szemben tavaly ősz óta minden felnőtt magyar állampolgár főzhet, illetve főzethet magának pálinkát. Nem kell az ital után jövedéki adót fizetni, ha annak mennyisége a fejenként megengedett határon belül marad. A szabályok szerint a szokásosan ötvenes szeszfokú italból több, mint nyolcvan liter pálinka főzhető – és fogyasztható otthon – adómentesen. Eladni viszont csak a jövedéki adó megfizetése, és további rendelkezések betartása mellett szabad az italt. Ezért a pénzügyőrök folyamatosan ellenőrzik, hogy nem sértik-e meg a rendeletet a pálinka szabálytalan árusításával, forgalmazásával. Főként vendéglátóhelyeken vizsgálódnak.
Takács Gábor parancsnok
Baja környékéről beszélek, tehát a mi illetékességi területünkről – nem tapasztaltunk ezzel kapcsolatos szabálysértést, illetve jövedéki törvénysértést. Úgy tűnik, hogy az emberek megértették ennek a lényegét. Mind a berendezésekre, az előállító berendezésekre, mind pedig a párlatnak az előállítási szabályaira vonatkozóan ezidáig nem követtek el, illetve nem került a látókörünkbe ilyen jellegű törvénysértés.
Az országszerte folytatott ellenőrzések során sok szabálysértéssel találkoztak a hatóság munkatársai. Márciusban és májusban a pénzügyőrök elsősorban a vendéglátóhelyeken, és a vásárokon, piacokon vizsgálódtak. Az összesen 5 ezer ellenőrzésnek több, mint a tizedében tapasztaltak szabálysértést, így majdnem 4 ezer liter igazolatlan eredetű pálinkát foglaltak le a feltárt majdnem hatszáz jogsértés kapcsán. A célzott ellenőrzéseket tovább folytatják.