
A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig
Szerdán ért Bajára Avram Iancu, aki elhatározta, hogy végigússza a Dunát. A román férfi június 20-án indult útnak a németországi Donaueschingen-ből, hogy tervei szerint kettő hónap alatt, naponta átlagosan 10 órát úszva teljesítse a 2860 kilométeres távot a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig. Ha minden a számításai szerint megy, akkor ő lesz a világon az első, aki mindezt speciális ruha nélkül teljesíti.
Fekete fürdősapka és napvédő krémtől fehér orr. Ennyit látni a vízben a sárga kajak mellett. A 41 éves Avram Iancu 50 kilométert úszik naponta a Dunában, a sodrással lefelé. A román könyvtáros fél évvel ezelőtt döntött úgy, hogy nekivág a hosszú útnak, erre pedig elmondása szerint Jules Verne „A dunai hajós” című regénye ösztönözte.
Avram Iancu
„10 évvel ezelőtt csatlakozott Románia az Európai Unióhoz, én pedig most 10 országot szeretnék végigjárni a Dunán, ami összeköt minket, szomszédokat. Ez egy csodálatos utazás, ugyanakkor nagy kihívás is, Németországban és Ausztriában nagyon hideg volt a víz, sok víz alatti akadállyal és több mint 50 erőművel, nagyon kemény volt. Itt a magyar szakaszon viszont tökéletes az időjárás, bár hőség van, de nekem most ez az ideális a vízben.”
A három gyermekes édesapa az első, aki úszónadrágban teljesíti a távot a deltáig. A világrekordon kívül viszont az úszást egyfajta üzenetként is szánja, szeretné felhívni az emberek figyelmét a folyó sokszínű élővilágára és a környezetszennyezés veszélyeire is.
Avramot a tapasztalt kajakos, Rimbu Valerica kíséri a vízen, aki szerint az evezés nem nehéz, viszont nagy felelősséggel jár, hiszen ő figyel az úszó biztonságára.
Rîmbu Valerică
„Az az első és legfontosabb, hogy ő csak az úszással foglalkozzon, a többi az én dolgom, én vigyázok a testi épségére, figyelem a hajókat és a vizet. Egy egyszerű példát mondok, Németországban úgy jártunk, hogy egy hattyú család megcsipkedte Avramot és nekem kellett őket elhessegetni.”
Az úszót nem csak a vízen, hanem a szárazföldön is követik. Az autósok feladata, hogy biztosítsák az ellátást és felkutassák a lehetséges partra szállási helyszíneket. A magyar származású és bajai rokonokkal is rendelkező Vanea Anikó egy évvel ezelőtt ismerte meg az úszót, a páringi-hegységben.
Vanea Anikó
„Tavaly például átúszta a La Manche csatornát, ő az első román aki ezt megcsinálta. Nagyon szereti a hegyi futást, biciklizést, meg Iron Man is volt és ugye mi petrozsényiek vagyunk, nagyon szeretjük a Páringot és ott találkoztunk. Szerintünk a sport turizmusé a jövő és így jöttünk össze és amikor mondta, hogy szeretné leúszni a Dunát, akkor mondtam, hogy szeretnék részt venni a csapatban.”
A rövid bajai pihenő után, túl az 1483. kilométeren a csapat Dunafalva felé vette az irányt, majd a következő napokban már a horvát és a szerb folyószakaszok következnek.