
A kánikula hatásai
Megsokszorozódott az ásványvízfogyasztás az elmúlt napokban. A nyári forróság következtében a fogyasztók jóval többet vásároltak a szomjoltó ivóvízből, mint egy átlagos nyári napon- mondta az egyik legnagyobb hazai élelmiszerlánc kommunikációs vezetője. Szakemberek szerint a megfelelő folyadékbevitelre elsősorban a gyerekeknek és az idősebb korosztálynak kell odafigyelniük.
Sorban állnak a vásárlók az egyik helyi élelmiszerboltban. A kosarakban az alapvető fogyasztási cikkek mellett szinte kivétel nélkül megtalálható egy- egy üveg ásványvíz is. Lehoczky Mónika, a bolt ügyvezető helyettese elárulta, az elmúlt hetekben tapasztalt hőség következtében az ásványvízforgalom mértéke jóval meghaladta az átlagos mennyiséget.
Lehoczky Mónika – ügyvezető helyettes, Szakál ABC
„Mivel nagyon sokat ki is izzad az ember, ezért egészségmegőrző hatása is van szerintem annak, hogy megfelelő folyadékbevitelünk legyen. Főleg nyáron ebben a nagy melegben.”
Lehoczky Mónika úgy fogalmazott, legelőször a hűtőpultban található italok fogynak el. Mint mondta, elsősorban a szénsavmentes ásványvizeket keresik, de sokan vásárolnak hideg gyümölcsleveket, vagy teákat is. Az édes üdítők azonban kevésbé kelendőek a nagy melegben. Az egyik vásárló kérdésünkre elmondta, tudja, hogy az idősek jellemzően kevés vizet fogyasztanak, ezért mindig igyekszik pótolni a napi folyadékmennyiséget.
Fekete Gyuláné
„Persze, természetesen. Ásványvizet, csipkebogyóteát, néha fröccsöt, ezt.”
Nem csak az élelmiszerüzletekben keresik a hűsítő vizet. Kápolnás Zsuzsa az egyik helyi Üdítőital Nagykereskedés ügyvezető igazgatója elárulta, az elmúlt időszakban jóval gyakrabban szállítottak vizet megrendelőiknek, mint általában.
Kápolnás Zsuzsa – ügyvezető igazgató, Kápolnás Szikvízüzem és Üdítőital Nagykereskedés
„Nagyon befolyásolja nálunk az időjárás a fogyasztást. Rengeteg plusz rendelésünk van, nagyon sok cég és még több magánszemély kéri pluszban az ásványvizeket, szódát és mentes vizeket.”
Szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a hosszan tartó melegben több folyadékra van szüksége az emberi szervezetnek, így a nyári hőségben 3-4 liter folyadék elfogyasztása javasolt.