Közösen pályáztak

  • augusztus 10, 2017
  • Oktatás
  • Közösen pályáztak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Több pályázatot nyújtott be és nyert meg az Eötvös József Főiskola és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara úgynevezett konzorciumi formában. A tervezeteket az intézmények még 2016-ban, a szétválás előtt adták be, így azokat most közösen valósítják meg.

Mivel közösen írták meg a pályázatokat, az azokban szereplő programokat is közösen valósítják meg, mondták a felsőoktatási intézmények illetékesei. Az egyik, közel 390 millió forintos Európai Uniós támogatású pályázatban a kutatásfejlesztésen, a kutatók utánpótlásán van a fő hangsúly.

Horváth Richárd – kancellár-helyettes, EJF
“Fiatal kutatókat próbálunk meg az Eötvös József Főiskolára csábítani, ezáltal növelve a főiskolának a képzési szélességét, illetve olyan kutatókat megfogni, akik adott esetben egy másik szak elindításában a segítségünkre lehetnek. ”

A másik pályázat szintén uniós forrásból valósul meg, közel 400 millió forintból, szintén közösen. Ennek során a nemzetközi kapcsolatokat fejlesztenék.

Horváth Richárd – kancellár-helyettes, EJF
“Ez a pályázat az, ahol modern oktatási anyagok előállítása, úgynevezett e-learning tananyagok előállítása történik majd, illetve bővítjük például az Eötvös József Főiskola sportirodai tevékenységét is.”

Mindkét pályázat alapvető célkitűzése a felsőoktatási intézmények és az oktatás minőségének a javítása, mondta Eleki Barbara.

Eleki Barbara – pályázati referens, NKE Víztudományi Kar
“Oktatási anyagok főként minőségi fejlesztése az elsődleges célkitűzésünk. Ezenkívül vannak olyan általános célok, amelyeket közösen vállaltunk az Eötvös József Főiskolával, mint például a hallgatói létszám bővítése, és főként a műszaki karokon belül a női hallgatók arányának bővítése. ”

Közös célkitűzés még olyan táborok szervezése a fiatalok számára, ahol bemutathatják a műszaki karok tevékenységét. Az oktatásfejlesztés pedig az egyik sarkalatos pontja a pályázatoknak, főleg a gyakorlati oktatás elősegítése a fő cél. Például fizikai minta labort építenek majd konténerekből és sátrakból, ami bárhol felépíthető lesz, mesélte a tervekről a pályázati referens. Egy harmadik uniós pályázat keretében a főiskola Szegedi úti épületének infrastruktúráját fejlesztik több mint 380 millió forintból. Ezek az úgynevezett A és C épületekben valósulnak meg, a B épületet ugyanis önkormányzati támogatásból hozták rendbe, ott kezdődik majd meg az oktatás szeptemberben.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

error: Védett tartalom!