
Ez tényleg Szuper volt
A magyar jégkorong sport történetének legsikeresebb alakja, Szuper Levente látogatott szerdán Bajára. A korábbi kiváló kapus a honi szövetség képviseletében előbb a Sugovica Sportiskolában találkozott a gyerekekkel, majd a szigeti jégpályán tartott edzést a helyi utánpótlásnak. Mindkét esemény iránt óriási volt az érdeklődés.
Egy tűt nehéz lett volna leejteni szerda délután a Sugovica sportcsarnokában. A Magyar Jégkorong Szövetség itt rendezte meg ugyanis a Gyere Hokizni! elnevezésű programját, melynek célja olyan gyermekek bevonása a sportágba, akik eddig még nem ismerkedtek meg a jégkoronggal. A bajai már a sokadik állomása volt az országjárásnak és a tapasztalatok eddig kedvezőek.
Szuper Levente
„Általában annak örülünk, ha egy olyan teljes programot tudunk levinni egy városba, ami tényleg egy iskolalátogatást is magában foglal. Nagyon fontos, hogy megszólítsuk azokat a gyerekeket is, akik még nem játszanak, hanem kacérkodnak a sportág választással. Ebben tudunk segíteni nekik szövetségi szinten is azzal, hogy itt vagyunk, szerelésekkel is. Meg ugye a helyi egyesülettel is, a Lurkókkal elindítani a programot. Mert mi is azt szeretnénk ha a számunkra legkedvesebb sportágban minél többen lennének, mert tudjuk, hogy mennyire jó.”
Jó bizony, és ezt a bajai gyerekek is igazolták a foglalkozás közben. A diákok különböző kérdésekre válaszolhattak, megismerhették a hokis felszereléseket és még floorballozhattak is.
Büksi Milán, Sugovica Sportiskolai Általános Iskola
„Én nagyon örültem neki, mert ugyan voltam meccseken, de ott nem lehetett találkozni velük. Szerintem ez egy nagyon jó érzés, meg a jégkorong is.”
Ez pedig már a bajai jégpálya, ahol Szuper Levente edzést vezényel az utánpótlásnak. A 37 esztendős sportember ezidáig az egyetlen olyan magyar jégkorongozó, aki szerződést kapott egy NHL csapattól. Kilenc alkalommal ült a padon a Calgary együttesében, azonban a várva várt bemutatkozás elmaradt. Összesen 97 mérkőzésen védte a magyar válogatott kapuját, így valóban egy élő legenda oktatta a bajai fiatalokat.
Ferenczi Gellért, ügyvezető, Bajajég Kft.
„A felszerelési tárgyakat, a sisakot, a kesztyűt ahogy megnézték a gyerekek, ez már eleve egy olyan dolog volt, ami plusz érdeklődést keltett bennük. Amikor pedig pár bejátszást mutattunk válogatott meccsekről, akkor pedig óriási érdeklődéssel, szó nélkül nézték ezeket a bejátszásokat.”
A bajai gyerekek az edzés végén hatalmas mosollyal az arcukon csúsztak le a jégről, és a napi programnak köszönhetően valószínűleg hamarosan már a csapatlétszám is bővülni fog új játékosokkal.