
Újvárosiak karácsonya
Az idén is egy hatalmas karácsonyfa díszíti az Újvárosi lakótelepet. Csütörtökön délután tartották a városrész saját karácsonyi ünnepségét, amely mára már hagyománynak számít a városban. A szervezők ünnepi műsorral, valamint harapnivalóval is készültek az egybegyűlteknek.
A szervezők vágya valóra vált, hiszen az idén már harmadik alkalommal rendezhették meg az újvárosiak közös karácsonyi ünnepségét, tehát sikerült egy új hagyományt teremteniük az itt élők körében.
Szádeczky Attila, szervező
„A közösséget szeretnénk építeni itt a lakótelepen. Azért egy nyolcezer fő lakik viszonylag kis helyen, és szeretnénk ha egy kicsit össze lenne kovácsolva a lakosság.”
A karácsonyi hangulatot ebben az évben is az újvárosi általános iskola diákjai hozták el, akiknek legnagyobb része maga is az Újváros lakója.
Ábrahámné Tóth Edit, intézményvezető, Újvárosi Általános Iskola
„Az újvárosi általános iskolások igyekeznek kivenni a részüket a város közéleti szerepléseiben. A héten már egyszer felléptek a sétáló utcai rendezvény-sorozatban is, és tulajdonképpen ugyanazzal a műsorral fogunk itt is fellépni.”
A rendezvényt minden évben az önkormányzat is támogatja. A város képviseletében kilátogatott az ünnepségre Vedelek Norbert alpolgármester és Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője is.
Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője
„Azt gondolom, hogy mind a műsor, mind az, hogy ennyien itt vannak, alkalom van arra, hogy beszélgessenek egymással, talán olyanok, akik a hétköznapokban nem is tudnak beszélgetni. Egymásnak áldott ünnepeket kívánjanak, azt gondolom, hogy ez az egyik legszebb ami történhet karácsony előtt, adventben.”
A programon sok itt élő vett részt, idősebbek és fiatalok egyaránt. Mint mondták: minden évben nagyon várják, hiszen ez az ünnep az ő közösségükről szól.
Andruskó Zsófia
„Ez évről-évre így van ez az ünnepség, és ez már nálunk hagyomány, mi is a szüleimmel mindig ide eljövünk.-És hogy tetszik ez az ünnepség?-Nagyon tetszik mivel átadja a karácsonyi ünnepség hangulatát. És nagyon szép is.”
Az ünnepi műsor végén mindenki átmelegedhetett, miközben forralt bort vagy forrót teát kortyolt és zsíros kenyeret falatozott. Az egybegyűltek közül senki nem sietett haza hiszen láthatóan jól érezték magukat, ha már így összejöttek megragadták az alkalmat és jókat beszélgettek.