
A MEGYEI DÖNTŐÉRT HARCOLTAK
Újabb futsal tornát rendeztek a hétvégén Baján. Ezúttal az U17-es korosztály lépett parkettre az országos bajnokság körzeti selejtezőjén. Az MNÁMK sportcsarnokában öt csapat küzdött a kettő továbbjutó helyért.
A játékosok és az edzők körében is egyre nagyobb népszerűsége van a téli futsal tornáknak, hiszen változatosságot hoznak a felkészülésbe. A 4+1-es játék nem ismeretlen a labdarúgók körében, hiszen az iskolában és egyéb tornákon többször van lehetőségük gyakorolni. A mostani körzeti döntőn a LUA kettő csapatot indított, míg a BLSE, a Kalocsa és a Kiskunhalas egy-egy gárdával képviseltette magát. Közülük a BLSE-nek jött ki a legjobban a lépés és magabiztos győzelmeket aratva hibátlan teljesítménnyel végzet a csoport élén.
Béla Máté Bajai LSE
„Háát az első meccs az rázós volt nagyon, ugye nyolckor játszottunk, akkor még nem voltunk annyira bemelegedve, lassúak voltunk, fáradtak, de sikerült azt is megnyerni. Utána már könnyű volt a többi meccs.”
A BLSE fiataljainak a játékával az edző, Viszmeg Balázs is elégedett volt, aki tanítványaival együtt már készülhet a megyei döntőre.
Viszmeg Balázs edző, Bajai LSE
„Úgy alakult a napunk, meg szerettük volna nyerni a tornát, a megyei döntőbe szerettünk volna jutni. Ami sikerült is hál Istennek, négy győzelemmel, egy gólt kaptunk az egész torna folyamán. Nagyon ügyesek voltak a srácok. Mi nem erre készülünk, mi a tavaszi nagy pályás szezonra, de ez nagyon jó kiegészítés a srácoknak a felkészülésbe.”
A másik továbbjutó helyre a Kalocsai Méhecskék gárdája ért oda, megelőzve a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány „A” csapatát.
Orbán Tamás edző, Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány
„Tavaly játszottak utoljára így futsalban. Igazándiból nagy pályán készülünk, nagy pályán edzünk, ezt csak játéknak tekintjük. Szerettünk volna továbbjutni, de úgy néz ki, hogy nem sikerült. Erős volt a torna? Egy-két évvel fiatalabb játékosokkal jöttünk, nekünk nincsen 2001-es játékosunk. Ez a torna 2001-eseknek van kiírva, nem tudtuk teljesen a tempót, a ritmust felvenni velük.”
A megyei döntőn így a BLSE és a Kalocsa képviseli a körzetünket, ahol majd az országos elődöntőbe jutás lesz a tét. A szombaton látottak alapján Viszmeg Balázs csapatának reális esélye lesz ott is a célok megvalósítására.