Nagy sikereket értek el a bajai cselgáncsozók a hétvégén megrendezett junior magyar bajnokságon. A mogyisok összesen kettő aranyat, egy ezüstöt és kettő bronzot nyertek Siklóson. A siker értékét növeli, hogy az öt éremből négyet az ifjúsági korú sportolók szerezték.
A junior országos bajnokság azért is fontos, mert itt már közelítve a felnőttekhez egyre nagyobb értéke van egy-egy dobogós helyezésnek. A bajaiak egy fiatal csapattal utaztak Siklósra, ennek ellenére többen az éremszerzés céljával versenyeztek. Ezt sikerrel is teljesítették, hiszen összesen öt érmet nyertek a mieink.
Hammer Erik, edző, Mogyi Bajai Judo Club
„Fontos a siker, bár azt tudni kell, hogy az öt megszerzett érmünk közül négyet ifi korosztályú versenyzőink szereztek. Ugye Szigetvári Mercédesz volt az egyetlen junior, aki meg tudta nyerni a versenyt. Mercinek úgymond egy kötelező győzelem volt, hiszen a junior korosztály már a felnőtt korosztály előszobája. Tehát aki a felnőtt mezőnyben szeretne komolyabb sikereket elérni, annak bizony már bontogatni kell a szárnyait juniorban is.”
Mercédesz aranya mellett Katzenmayer Kíra is első helyet ünnepelhetett, az ifjúsági korú sportoló több bravúrgyőzelmet is aratott a napsorán. Andrási Gellért szintén a döntőig verekedte magát, ahol végül egy értékes ezüstérmet nyert. A bajaiak további kettő bronzérmet szereztek, Perger Ivett és Andrási Márton állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Az éremeső után Hammer Erik elégedetten értékelt.
Hammer Erik, edző, Mogyi Bajai Judo Club
„Igen, abszolút elégedett vagyok. Ugye emellett még lett egy ötödik és egy hetedik helyünk. Tóth Eszter lett ötödik, aki sérülten versenyezve csinálta végig azt a napot. A két vereséggel véget ért mérkőzése is azt gondolom, hogy nem egy sima meccs volt. Benne van a sérülés a két vesztes meccsében, azt gondolom, hogy ha egészséges, akkor ő is éremre oda tudott volna érni.”
A hazai versenyt követően a bajaik újabb nemzetközi viadalon bizonyíthatnak. Március 10.-én Zágrábban rendeznek egy ifjúsági Európa Kupát, amit egy több napos edzőtábor követ a horvát fővárosban.