Szomorú vereség

  • március 12, 2018
  • Sport
  • Szomorú vereség bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A MAFC U23-as csapatát látta vendégül pénteken este a Bajai Bácska FKE kosárlabda csapata. A fiúk a győzelem reményében léptek parkettre, hiszen az alapszakasz első körében idegenben is sikerült legyőzni a műegyetemistákat. Ezúttal több tényező is negatív irányba befolyásolta az összecsapást.

Gyászszünettel kezdődött az összecsapás, a tragikus hirtelenséggel elhunyt elnökségi tagra, Nagy Istvánra emlékeztek a játékosok, szurkolók. Egy teljes kezdőcsapatnyi kosaras ült civilben a hazai padon, Mándity, Ágfalvi és Pálkerti sérülés, Nagy Dani pedig családi gyász miatt nem húzott szerelést. Tovább tetézte a bajt, hogy a mérkőzés negyvenedik másodpercében Schubert súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, így ő is kivált a játékból. A hangulat rányomta a bélyegét a csapat játékára, a fiatal fővárosi együttes gyorsan elhúzott vendéglátójától. A folytatásban ugyan felzárkózott a Bácska, azonban a nagy szünetre ismét 13 pontosra hízott a különbség. A folytatásban aztán fizikailag is elfáradt a hazai gárda, a vendégek állandósítani tudták a húsz pont körüli különbséget. Végül 91-79-re nyerte az összecsapást a MAFC.

Hosszú István edző, Bajai Bácska FKE

Sok indítást is kaptunk. Nyilván ez abból is adódott, hogy mi kihagytuk a támadásainkat és egy lepattanóból sokkal könnyebb indulni, sőt még azért volt eladott labdánk is, amiket ők kegyetlenül kihasználtak. Nem nagyon tudtunk mit kezdeni a Katona Bencével, aki tulajdonképen az egész csapatot mozgatta, amellett, hogy még sok pontot is dobott.”

A Bácska védekezése az első félidőben csődöt mondott, hiszen húsz perc alatt 57 pontot dobtak a műegyetemisták. A 37 ponttal záró Katona megoldhatatlan feladatot jelentett a Bácska számára, az ő vezérletével magabiztosan nyerte a MAFC a feszült hangulatú mérkőzést.

Garai Péter edző, MAFC II.

Azért öt ember az A csoportos kerettel edz. Azért az meghatározó, hogy kikkel dolgoznak a héten, azt gondolom inkább az első félidőben jött ki a fizikumbeli különbség. Palánk alatt sokkal erősebbek voltunk, és ugye 57 pontot dobni, lefutásból könnyű gólokat dobni, ez volt a meghatározó azt hiszem.”

A vereség azért is fájó, mert a következő fordulóban a Bácska a tabella második helyén álló Budafok otthonában vendégeskedik. A klubnál bíznak benne, hogy a mostani hiányzók közül már lesz olyan, aki játékra jelentkezik pénteken.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

%d blogger ezt szereti: