Városnézés gumikerekűn
Kisvasúttal is bejárhatják ezentúl a bajaiak a várost. A gumikerekű vonat mától látható az utcákon. A felülről fedett, oldalról nyitott közlekedési eszköz útvonala elsősorban a város nevezetességeit érinti. A turisták igény esetén idegenvezetőt is kérhetnek a szolgáltatótól, illetve a tourinform irodától.
Június utolsó napján vitte először utasait a gumikerekű kisvasút. Ekkor próbálhatták ki a város vezetői is az új turistalátványosságot. Az üzemeltető azt mondja, külföldi üdülései során látott hasonló vonatokat, amit nagyon kedveltek az emberek. Legfőbb előnye, hogy olyan helyekre is be tud menni, ahová a buszokat, vagy nagyobb járműveket nem engedik be. Az elsőt ennek hatására indította útjára Tatán 1998-ban a Kft. ügyvezetője. Ezt követte később többek között Eger, Esztergom, Sárospatak és Székesfehérvár. Magyarországon általában március közepén ébresztik fel téli álmukból a kisvonatokat, és november elejéig lehet azokat használni.
Zink Ferenc – ügyvezető igazgató, Evergreen Kft., Tata
Ami a kisvonatról érdekességként mindenképpen elmondható, hogy a vonat, az nem véletlenül került a nevébe, mert lehetne ez kisbusz is. De tényleg úgy közlekedik, mint a vonat, mintha síneken menne, ott, ahol a mozdony elmegy, ott elmegy az utolsó kocsi is. Gyakorlatilag azon a nyomon, majd látni fogják, hogy teljesen nyomkövető, és emiatt be tud menni olyan forgalomba is, ahová egy személyautó. Egyetlenegy probléma van vele, hogy megfordulni nem tud, illetve rosszul mondom, tolatni nem tud.
A cég különböző gumikerekűeket üzemeltet. Vannak olasz és német gyártásúak, 4 pedig hazánkban készült, ilyen például a bajai is. A mozdony itt 3 kocsit húz, egy-egy kocsiba 18-an férnek be, vagyis összesen 54 főt tud egyszerre szállítani a Piczinke névre hallgató kisvasút. A szerelvény a Szentháromság térről indul, tesz egy kört a Petőfi-szigeten, majd érinti az Árpád teret, a Táncsics utcát, a Déri Frigyes sétányt, a Roosevelt teret, így jut vissza a főtérre. A kisvonat minden nap 10-től 18 óráig közlekedik, óránként indul a Szentháromság térről.