Történelem testközelben « Bajai TV

Történelem testközelben

  • május 11, 2018
  • Nincs kategorizálva
  • Történelem testközelben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

170 év történelme elevenedik meg a Baján is megtekinthető Lajta Monitor Múzeumhajón. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején épített hajó volt az első fémből készült vízi jármű. Az 1871-ben épített hadihajót az első világháború alatt is bevetették, mára pedig a világ múzeumhajóinak egyikeként tartják számon.

Ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a megnyitó ünnepség a Lajta Monitor Hajó fedélzetén. A majd 150 éves múzeumhajó április 3-án indult országjáró folyami útjára, legutóbbi állomása során pedig Baján kötött ki. A 11 megállóból álló körutat azért indították útjára, mert 2018-ban több kerek évforduló is kapcsolódik a magyar honvédséghez.

Bálint Ferenc- főmuzeulógus, Hadtörténeti Intézet és Múzeum

170 éves idén a honvédség és ennek az eseménysorozatnak a részét képezi. Abból a szempontból egyedülálló, hogy a hajó eddig csak Budapesten volt kiállítva, de most aki nem tud eljönni Budapestre, az a saját lakhelyén is megtekintheti.”

A látogatók nemcsak az egykori hadihajót tekinthetik meg, hanem a hozzá kapcsolódó kiállítást is. A tárlat lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők testközelből ismerkedjenek meg korabeli felszerelésekkel, fegyverekkel és egyenruhákkal, a berendezett kabinok segítségével pedig a kapitány és a matrózok életébe is bepillantást nyerhetnek. A Millenium II nevet viselő személyhajón ezenfelül egy első világháborús kiállítást is megcsodálhatnak a vendégek. Baja város nevében Csubákné Besesek Andrea köszöntötte a honvédség tagjait.

Csubákné Besesek Andrea- alpolgármester, Baja

Azt gondolom, a gyerekeknek, fiataloknak de akár az idősebbeknek is nagy élmény lehet, hogy itt lehetnek és körbenézhetnek. Nagy történelmik múlt tárul elénk, ahogy körbementünk engem is megérintett, hogy 1871 óta működik ez a hajó.”

A múzeumhajó hétfőig marad a városban, így a következő napokban 9-17 között tekinthetik meg a tárlatot az érdeklődők. A Lajta Monitor Hajó május 15-én indul tovább Mohácsra a folyami út utolsó állomására.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

%d blogger ezt szereti: