Kultúra
Az összetartozás jelképe
Az idén ismét jubileumot ünnepelhetett a Bácsország. A vajdasági honismereti szemle szerkesztősége ebből az alkalomból Bajára érkezett szerdán délután. A városháza dísztermében nem csak a lap legújabb számát mutatták be, hanem a Bács-Bodrogh Vármegyei Történelmi Társulat újonnan kiadott évkönyveit is.
Értékőrzés, értékmentés és hagyományőrzés. Ezekkel a szavakkal jellemzik az alkotók a Bácsország című folyóiratot. A város és az önkormányzat számára nagy megtiszteltetés, hogy ötödször választja a Bácsország szerkesztősége rendezvénye helyszínéül Baját-mondta Dr. Munczig Dénesné, aki Vedelek Norbert alpolgármester szavait tolmácsolta.
Dr. Munczig Dénesné, kulturális referens
„Erős kötődést jelent a Baja-Szabadka, a Bácsország és Baja között Fábián Borbála személye, aki bajai lévén a szerkesztőbizottság tagja, és nagyon sok bajai kutatása, illetve írása megjelenik a folyóiratban. A legnagyobb jelentősége talán az ennek a folyóiratnak, hogy mi itt Baján, annak idején a néhai Bács-Bodrogh Vármegye részeként, egy egységet képeztünk földrajzilag, kulturálisan, művészettörténelem, néprajz, régészet szempontjából.”
A lap 2015 után az idén ismét 20 éves jubileumot ünnepelhet, 1995-ben ugyanis újságmellékletként látott napvilágot, 1998 óta pedig önálló folyóiratként jelenik meg. Az eltelt húsz év legnagyobb eredménye a fennmaradás és a folytonosság-emelte ki Dr. Németh Ferenc a lap főszerkesztője, aki magát a folyóiratot, annak legújabb számát és az évkönyveket is bemutatta az érdeklődőknek.
prof. Dr. Németh Ferenc, főszerkesztő, Bácsország
„A Bácsország időnként bemutatkozik Baján is és ennek több oka van: az egyik az, hogy már a folyóirat nevéből adódóan, ugye, Bácsország, az tulajdonképpen az egykori Bács-Bodrogh Vármegye népszerű elnevezése. Tehát arra utalok, hogy valamikor egy szellemi kulturális teret képeztünk.”
S bár a történelem közbeszólt, a folyóirat 20 éve képez hidat a két térség között-tette hozzá a főszerkesztő. A lap negyed évente jelenik meg, és különleges alkalmakkor tematikus számokat is kiadnak. A mostani könyvbemutató pedig különleges-hangsúlyozta Dr. Fábián Borbála.
Dr. Fábián Borbála, történész, olvasó-szerkesztő, Bácsország
„Ez azért nagyon fontos, mert ez egy reprint kiadvány. Ugye maga a történelmi társulatnak 1885 és 1917 között jelentek meg ezek az évkönyvei, viszont sajnos közgyűjteményekben és csak nagyon kevés helyen található meg a teljes sorozat, és nagy vállalkozás az a Bácsország Vajdasági Honismereti Társaságnak, hogy reprint formában újra kiadja ezeket az évkönyveket.”
A bemutatók után a történész egy előadást is tartott a „Bajai uszoda és a vízimentés a 19. század közepén” címmel.