Sikerrel kezdte az évet Bonyai Regina. A Bajai Vízisport Klub üdvöskéje az elmúlt hétvégén a felnőtt maratoni országos bajnokságon állt rajthoz. Az utánpótlásban aratott sikereket követően Regina a felnőttek között is igazolta klasszisát.
Bonyai Regina itt éppen egy korábbi edzésen készül, a bajai lány évek óta meghatározó szereplője a sportágnak. Utánpótláskorú versenyzőként több szép sikert is elért már, mind a síkvízi, mind pedig a maratoni szakágban. Ezúttal hosszú távon kellett bizonyítania, a felnőtt maraton magyar bajnokságnak az idén is Győr adott otthont. Regina az éremszerzés céljából utazott a Rába partjára és nem is kellett csalódnia.
Bonyai Regina, Bajai Vízisport Klub
„A célom az volt, hogy az elején egyet jól indítani, szóval a rajtot jól elkapni. Nem az, hogy a rajtban lemaradok, mert akkor be kell hozni a lemaradást. Úgy voltam vele, hogy az elejét megnyomom és ha ott le tudom őket szakítani, vagy tudok velük menni, akkor az már egy jó jel. Ezt véghez is tudtam vinni, csodák csodájára, mert általában nem szokott sikerülni. És körönként emeltem az előnyömet.”
A jó taktika jutalma pedig egy fényesen csillogó aranyérem lett. A maratoni Ob egyfajta visszaigazolás is volt a versenyző és edzője részére, hogy miként sikerült a téli felkészülés. A látottak alapján nem lehet ok panaszra, Regina aranyérme mellett a többi bajai sportoló is jól teljesített.
Hoffmann Mónika, elnök, Bajai Vízisport Klub
„A Regina az már tényleg egy tősgyökeres tagnak számít, talán így is mondhatnánk a versenyen. 14 gyerekkel és 3 felnőttel vettünk részt ezen a bajnokságon. Én úgy gondolom, hogy nagyon nagyon jól teljesítettek a gyerekeink. Vittünk olyanokat is, akik kezdők voltak. Ugye őnekik a feladat az volt, hogy menjenek végig a pályán. Egy nagyon nehéz pálya, folyik a víz folyamatosan és gyorsan is. Ezért nekik ez egy új a kisebbeknek.”
A bajaiak közül korosztályában Kovács Nóra a hetedik, Finta Kata a nyolcadik, míg Schieber Benjamin a tizenkettedik helyen zárt. A para sportolók között Hamvas Szabolcs kettő negyedik helyet zsebelt be, míg a masters mix kategóriában a Porkoláb-Miklós duó a harmadik helyen ért célba. A maraton OB után Bonyai Regina a mostani hétvégén már a síkvízi válogatón áll rajthoz Szegeden.