
Segítség a mindennapokhoz
Az egészségügyben dolgozók számára hirdettek szakmai napot csütörtökön délután. A konferencián a MEREK, azaz a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának vezetőit látták vendégül a Bácskai Kultúrpalotában, akik a segédeszközök használatáról és egy újfajta kölcsönzési lehetőségről tartottak előadást. A rendezvény résztvevői hasznos tanácsokkal gazdagodtak a nap végére.
A központban nyújtott szolgáltatásokról, a mozgáskorlátozott emberek ellátásáról és az egyes segédeszközök közti eltérésekről mesélt Fóris Johanna, a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának igazgatója. A budapesti szervezet azzal a céllal jött létre, hogy elősegítse a mozgássérültek rehabilitációját és a társadalomban való elhelyezkedését. Az országos lefedettségű központ ezúttal Baján mutatkozott be, hogy ismertesse a helyi egészségügyi szakemberek számára az ellátásban lévő még kihasználatlan lehetőségeket.
Fóris Johanna, igazgató, Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja
„A műhelyeinknek az egyik specialitása azon túl, hogy eszközöket szervizelünk, segédeszközök személyre szabásával is foglalkozunk. Ugyanúgy ahogy bemegyünk egy ruhaboltba és megvásárolunk konfekció darabokat, ugyanígy van ez a segédeszközöknél is. Nagyon fontos, hogy azok a mozgássérültek, akik életvitelszerűen akár hosszú órákat töltenek például egy kerekesszékben ülve, nekik egyénre szabva legyen ez az eszköz.”
A szakmai napon több egészségügyben dolgozó specialista is megjelent, hogy gyarapítsák szakmai tudásukat. Kovács Mónika, az Együtt Kéz a Kézben Társaság képviselője szerint, az egyik legnagyobb probléma, amivel a mindennapokban találkoznak, hogy az ellátottak és azok hozzátartozói nincsenek tisztában a segédeszközökkel kapcsolatos lehetőségekkel.
Kovács Mónika, képviselő, Együtt Kéz a Kézben Társaság
„Tőlünk is szoktak segítséget kérni, mert egy laikus, aki nem ebben a szakmában dolgozik, fogalma sincs, milyen lehetőségek vannak. Gondolok itt a gurulós széktől kezdve, a betegágyakig, betegemelőig, nem ismerik a lehetőségeket, az eszközök beszerzéséről főleg nincs tudomásuk, a használatáról meg szerintem még annyira se.”
A központ képviselői az előadások mellett arra is felhívták a figyelmet, a szervezet immár az egyes eszközök kölcsönzésére is biztosít lehetőséget. A rendezvényen Csubákné Besesek Andrea kiemelte, nagy segítséget nyújthat a mozgáskorlátozottak számára a központ nyújtotta szolgáltatás, hiszen ezáltal komoly összegeket spórolhatnak meg az érintettek.
Csubákné Besesek Andrea, alpolgármester, Baja
„Lehet, hogy egy segédeszközt egy hónapig használunk, lehet, hogy több ideig és az is előfordulhat, hogy átmenetileg más segédeszközre van szükség. Ezért felesleges több tíz-, százezer, vagy adott esetben akár millió forintot kiadni.”
A szakmai napon további előadást hallhattak az érdeklődők a központ úgynevezett guruló hálózatának koordinátorától, aki a segédeszközök használatával kapcsolatosan osztott meg javaslatokat és tanácsokat a résztvevőkkel. A szervezők elmondták, a kapcsolat a rendezvénnyel nem ért véget, tervek között szerepel további előadássorozatok és szakmai napok lebonyolítása.