Az idény utolsó bajnoki mérkőzését játszotta pénteken a Bajai Bácska FKE B csoportos férfi kosárlabda csapata. A tét az ötödik hely volt, a SMAFC elleni visszavágón öt pontos hátrányt kellett ledolgozniuk a mieinknek. Az összecsapás ismét szoros eredményt hozott.
A soproni odavágót 92-87-re nyerte a SMAFC, így az ötödik helyért vívott párharc teljesen nyílt volt a bajai visszavágót megelőzően. Az első összecsapáshoz hasonlóan végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, igaz szinte végig a vendégek vezettek pár ponttal. Az első félidőben a SMAFC szekerét Czukor Bence tolta, aki húsz perc alatt 23 pontig jutott, míg a Bácskánál Pongó és Vukicevic vállalta magára a pontok nagy többségét. Az utolsó másfél perc kezdetén három ponttal már a Bácska vezetett, ekkor közel állt a fordításhoz Cservék Csaba együttese. A végén azonban higgadtabbak voltak a soproniak és 98-97-re megnyerték a bajai visszavágót is.
Pongó Martin Bajai Bácska FKE
„Én úgy érzem, hogy ugyanilyen meccset játszottunk Sopronban is két nappal ezelőtt. Igazából, ha egy kicsit jobban védekezünk, leszedjük a lepattanókat, akkor ugye kevesebb pontot kapunk, nyerhettünk volna. Sajnos ez most így jött össze. Ez tényleg a támadásról szólt ez a párharc, ebben mi most egy kicsit gyengébbek voltunk.”
A Bácska számára csalódás a megszerzett hatodik hely, aminek több oka is volt. A szurkolók és a klubvezetők egyaránt többre számítottak az idényt megelőzően.
Hosszú István edző, Bajai Bácska FKE
„Igen, mert ott a Tiszaújváros ellen annak ellenére, hogy sajnos két vereséggel búcsúztunk a négybe jutásért, azokat jó lett volna megfogni. Sajnos ott megint csak a védekezésben ott nem volt különösebb gondunk, a támadásban volt baj, hogy nem tudtuk bedobni. Én azt gondolom, hogy ennek a társaságnak ott lett volna a helye az első négyben. Az most sajnos nem sikerült. De nyilván megyünk előre és jövőre még jobbak szeretnénk lenni.”
A SMAFC győzelmének három bajai biztosan örült. A soproniak tréneri teendőit a korábbi bajai közönség kedvenc, Rátvay Tamás látja el, míg a fiai a SMAFC keretét erősítik.
Rátvay Tamás edző, SMAFC
„Az látszott, hogy nagyon-nagyon év végi a dolog, mert most már hetek óta 100 pont körül dobunk, de 100 pont körül is kapunk. Tehát a védekezés az most már nagyon másodlagos. Mentünk előre, hála istennek összejöttek a taktikai dolgok és a fiúk a szívüket tették ki a pályára. Örülök neki, hogy sikerült az ötödik helyet megszerezni.”
A Bácska kerete most nyári pihenőre megy, a következő idényre majd augusztusban kezdik meg a felkészülést kosarasaink.
