
Bicsák Bence a mezőny élén
Triatlonozók népesítették be a hétvégén Baja belvárosát. Szombaton a sprint távú országos bajnokságot rendezték meg, míg vasárnap szupersprint futamot bonyolítottak le. Mindkét napon sokan szurkoltak a sportolóknak.
Egy évvel ezelőtt az időjárás közbeszólt és a tervezett triatlon helyett csak duatlon futamot teljesíthetett a mezőny. Ezúttal ugyan a megszokottnál kicsit hűvösebb volt, azonban mindhárom számot meg tudták rendezni. Szombaton a sprint távú OB-n ezúttal nem indult Faldum Gábor, így a tavalyi győztes Bicsák Bence számított az elsőszámú esélyesnek. Bence igazolta is a várakozásokat és végig az élen versenyezve magabiztosan szerezte meg az aranyérmet.
Bicsák Bence, PSN Zrt.
„Most jól tudtam alkalmazkodni a körülményekhez. Különösen jól sikerült az úszás, másodiknak jöttem ki azt hiszem a vízből. Úgyhogy nagyon jó volt, onnantól pedig arra kellett csak figyelnem, hogy elöl maradjak és próbáltam támadni bringán, de a többiek is erősek voltak, nem tudtam őket leszakítani. A végén futásra maradt, ott meg szerencsére sikerült az elején ellépnem.”
A második helyen Lehmann Csongor ért célba, míg a harmadik pozícióban a Mogyi SE kiválósága, Király István zárt.
Király István, Mogyi SE
„Az úszást nagyon elrontottam az elején. Igazából nem tudtam elkezdeni, rosszul vettem az első bólyát és igazából ott el is úszott az első sor. Bringán megtettem amit tudtam, mentem végig szinte egyedül. Aztán sikerült befutnom harmadiknak.”
Az utánpótlás számára különösen fontos volt a bajai hétvége, hiszen az OB egyúttal válogató volt a közelgő Európa-bajnokságra. Karai Levente végül az abszolút negyedik helyen végzett, ami bizakodásra ad okot a folytatást illetően.
Karai Levente, Mogyi SE
„Nagyon kemény volt ez a verseny. Az úszás már egy elég komoly verekedéssel kezdődött és a kerékpárpálya sem volt egyszerű. Rendkívül elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, mert ez magamhoz képest is egy jó eredmény és szerintem most mentem életem eddigi egyik legjobbját.”
A Mogyi SE mind a szervezés, mind pedig a versenyzés terén szépen helyt állt ezen a napon.
Bajai Péter, vezetőedző, Mogyi SE
„Elégedett vagyok. Király Isti lett ugye a legjobb, abszolút harmadik hely. A múlt héten ugye ő Világkupán indult, nema legtökéletesebb állapotban volt, kicsit fáradt volt. Karai levi abszolút negyedik hely ez első éves juniorként ez egy óriási eredmény, nagy előrelépés neki. Tavaly ifi bajnok volt, most juniorban csak a második, de a teljesítménye az nagyon nagy előrelépés.”
Vasárnap pedig a szupersprint versenyt rendezték meg, ami egy előfutamból és egy döntőből állt. Itt már rajthoz állt Faldum Gábor is, aki nagy csatát vívott Bicsák Bencével. A futás ezúttal Bicsáknak jött ki jobban, így 24 óra leforgása alatt másodszor nyert Baján. A második helyen Faldum Gábor, a harmadikon pedig Lehmann Bence zárt. A hölgyeknél Bragmayer Zsanett a szombathoz hasonlóan ismét nyerni tudott.