Több tízezer forintot is megspórolhatnak a fiatalok a KRESZ- tanfolyam árából. Július 1-től ugyanis a 20 év alattiak sikeres elméleti vizsga esetén maximum 25 ezer forintig visszaigényelhetik tanfolyam és a vizsga díját. A kedvezmény online tanfolyamra is érvényes, az érintetteknek azonban minden esetben saját névre kiállított számlával kell igazolniuk, hogy sikeres vizsgát tettek.
Megéri minél előbb elkezdeni a KRESZ-tanfolyamot, 2018. július 1-től ugyanis a 20 évnél fiatalabbak ingyenesen szerezhetik meg a jogosítványhoz szükséges KRESZ- vizsgát. Az egyik bajai autósiskola vezetője azt mondja, az elmúlt években azt tapasztalták, hogy az egyes tanfolyamokra jellemzően a 20 évnél fiatalabbak jelentkeznek, ennek a korosztálynak feltehetően segítséget nyújt majd a 25 ezer forintig visszaigényelhető kedvezmény.
Márki András – vezető, Márki Autósiskola, Baja
„Hogyha belegondolunk, egy mai B-kategóriás jogosítvány 180-200 ezer forint körül van, ha mindent beleszámolunk. Ennek az összegnek a 25 ezer forint nagyjából a 10 százaléka, ez természetesen valamennyi segítséget jelenthet a szülőknek és a gyerekeknek is.”
Fontos tudni, hogy a kedvezményt csak sikeres vizsga esetén lehet igényelni- tette hozzá Márki András. A KRESZ-tanfolyam ára általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4000 forint körül mozog forint, így a visszatérítés fedezheti ezeket a költségeket. Novák Katalin család,- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy sajtótájékoztató keretében hívta fel a fiatalok figyelmét a lehetőségre.
Novák Katalin – államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
„Tehát július 1-től 20 év alatti fiatalok figyelem, ingyenes a KRESZ- tanfolyam és a vizsga, úgyhogy hajrá, ez az első lépés a jogosítvány megszerzéséhez vezető úton. Ez pedig segít ahhoz, hogy még több eséllyel tudjanak elhelyezkedni a munkaerőpiacon és még versenyképesebb legyen a tudásuk.”
Felmérések szerint évente közel 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ- vizsgát tenni közülük azonban csak 30 ezernek sikerül. A tanfolyamot indító intézmények azt remélik, hogy a kedvezmény nyomán a jövőben megnő a sikeresen vizsgázók száma. A támogatás részleteiről és a visszatérítéssel kapcsolatos információkról a www.ujnemzedek.hu weboldalon tájékozódhatnak.