
Új járműnek örülhetnek
Új kisbusz segíti az ifjú focisták szállítását. A bajai Kinderball sport egyesület egy országos pályázat és az önkormányzat támogatása révén jutott hozzá a járműhöz. A közel 10 millió forintos beruházás lehetővé teszi, hogy a sportolók a jövőben megfelelő körülmények között utazzanak a mérkőzések helyszíneire.
Nemcsak a vakációnak örülhetnek a Kinderball SE focistái, az év végére ugyanis egy új járművel is gazdagodott az egyesület. A kilenc személyes kisbuszt kedden délután mutatták be a városháza előtt. Kovács József az egyesület elnöke elmondta, az év során gyakran utaznak vidéki mérkőzésekre, a sportolók szállítása pedig olykor problémát okozott, így nagy segítséget jelent a csapat számára az újonnan kapott gépjármű.
Kovács József – elnök, Kinderball SE, Baja
„Van egy kialakult Bozsik program, ezen kívül az U-14-es csapatok már megyei bajnokságban szerepelnek tehát ott már nagyobb távolságokra, nyolcvan- kilencven kilométerekre is el kell utazni. Ezen kívül vannak az országban olyan versenyek, főleg itt a nyári időszakban, amik több száz kilométer távolságra vannak és ha oda elmegyünk busszal, akkor a busz költségeit, a sofőrét mindent fizetni kell.”
A közel 10 millió forintos beruházás a TAO pályázaton elnyert összegből és az önkormányzat támogatásával valósult meg. A város több mint 2 millió forinttal járult hozzá a jármű megvásárlásához.
Csubákné Besesek Andrea – alpolgármester, Baja
„Baja város önkormányzata hozzátette azt a pénzt, ami az egyesületnek még hiányzott a kisbusz vásárlásához, ez 2,2 millió forint volt. Ezzel hozzájárultunk egy kicsit mi is, hogy a Kinderball egyesületnek legyen egy saját kisbusza, amivel biztonságosan tudja szállítani a gyermekeket a különböző tornákra.”
Az egyesület elnöke biztosított róla, rövid időn belül használatba veszik a járművet, így a soron következő mérkőzésekre már az új kisbusszal szállíthatják az ifjú labdarúgókat.