
Táboroznak a kézilabdázók
Története során harmadik alkalommal szervezett nyári tábort a Bajai KSE. A kézilabdázók ezen a héten öt napon át gyakorolnak az MNÁMK csarnokában, valamint egy kiránduláson is részt vesznek. A KSE egyre szélesebb utánpótlás bázissal várja az új idény kezdetét.
Labda pattogástól hangos hétfő óta a német gimnázium sportcsarnoka. Az idei táborba 22 gyermek jelentkezett, az ovisoktól egészen a 14-15 évesekig lehet találkozni fiatalokkal. A trénerek délelőtt és délután is edzést vezényelnek, az egyik közös pont a feladatoknál a labda használata.
Unszorg Máté, Bajai KSE
„Először is mindig bemelegítünk, labdás bemelegítés, gimnasztika. Utána pedig egy állóképesség fejlesztő gyakorlatokat szoktunk csinálni.”
A gyerekek között több olyan is akad, aki már nem első alkalommal van jelen a táborban, hanem az előző években is a KSE táborát választotta.
Hajdók Huba, Bajai KSE
„Elsőnek bemelegítünk, kicsit dobálunk. Labdával is bemelegítünk dobunk a kapusnak. Játszunk és utána játszunk meccset.”
A bajai egyesület évek óta lépésről-lépésre halad és mára már több, mint 120 igazolt játékossal rendelkezik. Az egyre inkább szélesedő utánpótlás bázis biztató lehet a jövőre nézve.
Dombi István elnök, Bajai KSE
„Kialakultak a bázis iskolák, amelyek a táborban részt vevő tanulókat, gyermekeket küldik, illetve biztosítják, illetve edzéseink is folynak ezekben az iskolákban. Ezeket érdemes név szerint is megnevezni. Ez a bajai szlenggel ismert Gyaxi, Gyakorló Általános Iskola, egy fontos bázisunk. Illetve fontos bázisunk az az intézmény, ahol most vagyunk, az MNÁMK.”
A tábor pénteken egy 20 km-es túrával ér véget Óbányán, ahol a gyerekek a hét közben megszokottól eltérő igénybevételnek lesznek kitéve.