
Aranyak Helsinkiből
Mint arról már korábban beszámoltunk kétszer is a dobogó tetejére állhatott fel Kalmár Ákos az ifjúsági úszó Európa-bajnokságon. A Helsinkiben megrendezett viadalon Ákos 800 és 1500 gyorson diadalmaskodott. A Spartacus fiatal tehetsége ráadásul remek időkkel győzött.
Kalmár Ákos egy évvel ezelőtt remekelt az ifjúsági Európa-bajnokságon, így az idén is nagy reményekkel utazott Helsinkibe. A tavalyihoz képest azonban szinte valamennyi számban erősebb mezőny jött össze, amit a győztes időeredmények is igazoltak. Ákos 400, 800 és 1500 gyorson indult és a két hosszabb távon számított éremesélyesnek. Végül 400-on a hatodik helyen ért célba, a másik kettő távon viszont parádézott.
Kalmár Ákos Bajai Spartacus SC
„Az idei legjobbamat úsztam 400-on, hatodik lettem, az miatt sem szomorkodhatom. 1500-on sikerült nyernem versenycsúccsal, megközelítve a legjobbamat. Jó, hogy már másodszor úszom 15 perc körül. Reméljük majd legközelebb sikerült is áttörni. 800-on pedig javítottam a legjobbamon.”
Pass Ferenc a helyszínen kísérte figyelemmel tanítványa teljesítményét. A sokat látott edző nem egyszer a rosszullét határán izgult Ákosért, de végül az eredmények minden idegeskedést feledtettek.
Pass Ferenc vezetőedző, Bajai Spartacus SC
„Az 1500-ön nagyon magabiztosan, oktatta a mezőnyt, profi módon taktikázva, nem vette be azokat a trükköket amiket az ellenfelek kipróbáltak. Illetve az ellenfelek a saját csapdájukba estek, próbálkoztak itt mindenféle belegyorsítok, visszaveszek, aztán ők fáradtak bele. Ákos meg szépen úszta az egyenletes iramát, illetve a végére egy picit javult is az ideje.”
Ákos most egy kis pihenőt kapott mesterétől, de jövő héten már ismét látogatja majd a sportuszodát. Augusztusban Hódmezővásárhelyen lesz edzőtábor, amivel már az őszi ifjúsági olimpiára készül edző és tanítványa.