
Bevetették a horgokat
Horgászversenyt rendeztek a hétvégén Baján. A Halfőző Kupa hosszú évek óta része a Fesztiválnak, a horgászok rendre a Galagonyásnál próbálnak szerencsét. Az idén egy szűk, de annál lelkesebb mezőny vetette be a horgokat.
Reggel nyolc órakor kezdődött a verseny, a gyerekek három, míg a felnőttek négy órán át horgászhattak. A megmérettetést az országos szabályok szerint bonyolították le, etetőanyagot lehetett használni, viszont mindenki csak egy bottal próbálhatta horogra csalogatni a halakat. Különböző okok miatt ezúttal csak kevesen neveztek, de örömteli volt, hogy több gyermek is szerencsét próbált.
Várszegi József elnök, Aranyhal Sport Horgász Egyesület
„Elfoglaltság. Például most van a gyermek magyar bajnokság Bogyiszlón, most van a női bajnokság, és így tovább. Keresztbe van szervezve, a mi csapatunkból is senki nincs itt tulajdonképpen.”
Forgatásunk idején több szép példány is a horgászok zsákmányául esett, az apró halak mellett keszegek, kárászok és egy ponty is horogra akadt. A fogásoknak jót tett az elmúlt napokban végzett telepítés is.
Várszegi József elnök, Aranyhal Sport Horgász Egyesület
„Fél liter szúnyoglárva lehet, két ilyen kicsi tűzőt lehet használni, etetőanyagban 17 liter bekevert etetőanyag. Botok? Botok bármilyen hosszúságú, van az úszós és van a feeder kategória.”
A különböző kategóriákban végül Szabó Janka Szabina, Kujbus Dávid, Tónay Zoltán és Szabó Tibor győzött. A horgászok serleggel, oklevéllel és újabb élményekkel gazdagodtak ezen a napon.