Méltó módon képviselték a várost « Bajai TV

Méltó módon képviselték a várost

  • július 30, 2018
  • Kultúra
  • Méltó módon képviselték a várost bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Első bálozók találkoztak júliusban Balatonfüreden. Idén immár 193. alkalommal rendezték meg az Európa-szerte közismert balatonfüredi Anna-bált, ahol ezúttal Baja városa is képviseltette magát. Az estély végén megválasztották a 2018-as bál szépét. A bajai párosok előkelő helyen szerepeltek a fiatalok között, egyikük ugyanis a legszebb 16 lány közé is bekerült.

Csodás ruhakölteményekkel és izgatott első bálozó fiatalokkal találkozhattak mindazok, akik ellátogattak az idei balatonfüredi Anna-bálra. A mulatságot először 1825-ben rendezték meg a településen, az elmúlt közel kétszáz esztendőben pedig egy rövid időszak kivételével minden évben megtartották a nagyszabású rendezvényt. Az Anna-bál minden alkalommal felvonulással kezdődik, az első bálozók pedig ezt követően érkeznek meg az estély állandó helyszínére, az Anna Grand Hotelbe. A település minden évben együttműködési megállapodást köt egy hazai várossal, amelynek képviselői az Anna-bálra is meghívást kapnak. 2018-ban Baja lépett testvérvárosi kapcsolatba Balatonfüreddel, így a Duna-menti város lett az idei Anna-bál díszvendége. Fercsák Róbert, Baja polgármestere köszöntőjében rámutatott a települések közti egyezésekre és hasonlóságokra. A megnyitót követően a vendégek elfoglalták helyeiket az asztaloknál és kezdetét vette a báli mulatság, ahol az idei évben két bajai páros is képviseltették magát.

Oroszlán Dóra

„Álmodni sem mertem róla, tényleg nagyon hirtelen jött ez az egész. Csak most kezdem el felfogni, hogy milyen jó itt lenni, mert gyönyörű a helyszín is úgyhogy szerintem ez nagyon jó.”

Oroszlán Krisztián

„Jó megjelenés, stílus, szerintem ezek mindenképpen kellenek az Anna-bálhoz, jó magaviselet és szerintem mi képviseljük ezt a három dolgot.”

Baja Város polgármestere kiemelte, örömére szolgál, hogy a hivatalos delegáció mellett a fiatalok is ellátogattak az estélyre.

Fercsák Róbert, polgármester, Baja

„Bemutatkozhatnak itt Balatonfüreden. Az Anna-bál az egyik legnevesebb bál Magyarországon, itt megjelenni az ember életében nem mindennapos dolog. Ezzel a fiataloknak lehetőséget is teremtettünk. A bajai fiatalokra büszkék vagyunk és a bajai lányok nagyon szépek.”

A füredi Anna-bál nemcsak a hazai vendégek körében népszerű, évről-évre akadnak ugyanis olyan résztvevők, akik közeli országokból, vagy akár a világ másik végéről utaznak a Balaton partjára. Ez az Úr például egyenesen Washingtonból érkezett a bálra. V: 104

Gábor Csaba

„Eddig nagyon jól érzem magam, a táncra még várok. Ami nagyon tetszik, hogy itt van bál szépe választás, valakire kell szavazni. Meg vannak számozva a szívek, ez segít a döntésben, és az nagyon tetszik, hogy az első bálozó lányok eljönnek és beszélgetnek a vendégekkel és más emberekkel.”

A közel két évszázados múlttal rendelkező programsorozat szervezői évről-évre arra törekednek, hogy a kezdeti célokat és értékeket megőrizve, emellett a mai kor elvárásainak megfelelve bonyolítsák le a nagyszabású rendezvényt- mondta dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

dr. Bóka István, polgármester, Balatonfüred

„Tudatosan építünk arra, hogy a bál az országhatáron kívól is megmutatható legyen. Gyakorlatilag nem is Anna-bálról, hanem egy egész fesztiválról beszélünk, hiszen jó pár nappal a bál előtt megkezdődnek annak kísérőrendezvényei. Most már hagyomány a prímás verseny, az „Operafüred”, ahol az Opera ad két csodálatos koncertet.”

Éjfél körül elérkezett az est fénypontja, amikor is kihirdették az Anna-bál szépét. A hagyományoknak megfelelően az idei évben is két fordulóban zajlott a választás. Első körben a vendégek szavazatai alapján választottak ki 16 fiatal hölgyet, akik a színpadra lépve lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A legszebbek közé a Bajáról érkező Oroszlán Dóra is felléphetett. A verseny második fordulójában már a szakmai zsűrire bízták a döntést, akik végül a 26 éves Tóth Kinga Zoénak ítélték a kitüntető címet.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólás lezárva.

%d blogger ezt szereti: