
Csanádi nyár
Az idén már 21. alkalommal rendezték meg Érsekcsanádon a település hagyományőrző népünnepélyét. A Csanádi Nyár Napján minden korosztályra gondoltak, pénteken és szombaton is volt miből válogatniuk azoknak, akik kilátogattak a helyi szabadidőparkba és környékére. A programnak az időjárás is kedvezett, így sokan tölthették hétvégéjüket a zöld övezetben megtartott rendezvényen.
Már a kora délelőtti órákban nagy volt a nyüzsgés az érsekcsanádi szabadidőparkban. A település sportkedvelő lakói ugyanis már reggel rúghatták a bőrt a Csanádi Nyár Napja Kupán, elindulhattak a mini-maratonon, valamint nyeregbe pattanva is teljesíthették a távot, amit sokan meg is tettek.
Kunyikné Péjó Gyöngyi, Érsekcsanád
„Nyolc kilométert futottunk tudomásom szerint, és én szeretem. Célom, életcélom.-És hogy érzed magad? Csanádi vagy egyébként is?- Igen, érsekcsanádi vagyok-És milyen a közösség, mit szóltok ehhez a programhoz?-Nagyon jó kis program és nagyon jó kis helyünk van, nagyon jó a szervezés. Szeretem ezt a kis falut.”
Csengeri Miklós Barnabás, Érsekcsanád
„Sok program lesz, a futball az egyik ígéretesebb talán, más programok is vannak, de nem igazán tudom őket, de meglehet tekinteni őket különböző plakátokon, sok ígéretes van.”
A családi, sport és szórakoztató programok mellett ez egy remek alkalom, hogy az itt élők találkozzanak egymással és ápolják a kapcsolatokat-mondta Felső Róbert, a település polgármestere. Elárulta azt is, hogy ebből az apropóból érkezett egy delegáció Regensburgból is, akiktől az ott található Érsekcsanád nevű múzeumhajó pontos kicsinyített mását is ajándékba kapták.
Felső Róbert, polgármester, Érsekcsanád
„A fő cél az az, hogy a közösséget kovácsolja össze. Én azt gondolom, hogy azzal, hogy minden korosztályt sikerül bevonni a programba, így ez többé-kevésbé sikerül is. Nyilvánvalóan vannak kritikák, de hát ez mindenhol van, és mindig mindenhol a másiké tetszik jobban, ez nálunk is néha elhangzik. De ugyanakkor meg akik lejönnek és jól akarják érezni magukat, azok jól is tudják érezni magukat ebben a tényleg nagyon szép környezetben.”
A futó- és kerékpárverseny eredményhirdetése után a pavilonban megkezdődött egy különleges rajzműhely, amelyet egy Érsekcsanádon élő német házaspár tartott az érdeklődőknek.
Kissné Horváth Zsuzsa, művelődésszervező, Érsekcsanád
„Mai napra Gunther Tasich és felesége, Daniela Eisfeld, ők az üdülőterületen élő művészházaspár, készültek olyan témával, hogy nyári, színes tárgyakat állítunk ki, és ezt kell majd lerajzolni különféle nézőpontokból, helycserével, tehát mindenki belerajzol a másik rajzába, és majd a végén meglátjuk, hogy milyen alkotások születnek, és ez ilyen játékos-mókás izgalmas feladat lesz.”
A XXI. Csanádi Nyár Napja gyerekprogramokkal, koncertekkel és utcabállal folytatódott egészen hajnalig.