
Nemzetközi küzdőtér
Hétfő óta zajlik az MNÁMK sportcsarnokában a Mogyi Bajai Judo Club nyári edzőtábora. A 22. alkalommal megrendezett táborba az idén 13 országból 550 sportoló jött el. Az ünnepélyes megnyitó szerda délelőtt volt.
Az E-On nyári judo tábor edzésén egy tűt sem lehet leejteni, az ország és a világ több pontjából is érkeztek sportolók és edzők. A bajai rendezvény minden évben népszerű a sportág berkein belül, az idén is ki lehet tenni az ajtóra a megtelt táblát. A teljesség igénye nélkül szerb, román, osztrák, svéd és Dél-afrikai cselgáncsozók készülnek együtt a küzdelmi jellegű edzőtáborban.
Radics Attila edző, Mogyi Bajai Judo Club
„Általában két csoport van. Vannak a kisebbek, meg van az ifjúsági korosztály és feljebb. A kisebbeknél azért van technikai képzés is, de itt is azért inkább küzdelmi jellegű. A nagyobbaknál tényleg csak küzdelmi jellegű a tábor, hiszen lassan kezdődik az őszi versenyszezon és erre ez egy komoly felkészülési lehetőség.”
A reggel egy Sugovica-parton megejtett futással indul a táborozók számára, majd korosztályra bontva délelőtt és délután is egy másfél órás tréning vár a sportolókra. Az elvégzett magas szintű szakmai munka mellett az is fontos, hogy a városunkba érkező vendégek messzire vihetik Baja jó hírét.
Csubákné Besesek Andrea alpolgármester, Baja
„550 főt koordinálni az egy nem kis feladat. Ugye ez egy nemzetközi tábor, az országhatárokon túlról is jönnek. Vissza-vissza jönnek, újabb és újabb generációk jönnek, és ezek szerint mindenki úgy érzi, hogy érdemes itt lenni, hogy sikere van, hogy előrébb viszi az embereket.”
A tábor megítélését jól mutatja, hogy a keddi napon a teljes magyar felnőtt judo válogatott itt készült. Legjobbjaink nemzetközi versenyek egész sora előtt állnak.
Németh Ferenc döntéshozatali kapcsolatok vezető, E-ON Hungaria Zrt.
„Ugye mindig támogatjuk az olyan kezdeményezéseket ami a környezetet, a lokális közösséget összehozza. Külön öröm számunkra, hogy nemzetközi színteret is tud kapni ez a tábor.”
Az edzések között több kiegészítő program is várja a judokákat, így például sárkányhajózhatnak a Sugovicán, vagy éppen közelebbről is megismerkedhetnek Baja városával.