
Tömeges méhpusztulás
Tömegesen pusztultak el a méhek a nyár közepén hazánkban. A baj a napraforgótáblák virágzásával jött, ugyanis júniusban, a termőföldeken kezdtek el hullani a rovarok, távol a kaptáraktól. A probléma a Baja környéki méhészeket is érinti.
Mint minden növény, a napraforgó is két héttel korábban virágzott az idén, így a méhészek már június közepén elfoglalták a táblákat. Nem sokkal ezután már Baja környékéről is érkeztek a bejelentések a méhek pusztulásáról.
Gégény Benjamin – elnök, Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület
Mivel a napraforgó a virágzás első harmadában adja a nektárnak a nagy részét, vártuk, hogy gyarapodjon a kaptár, és hatalmasat kellett csalódni a méhész társadalomnak, mert nemhogy gyarapodott volna a kaptár, hanem azt vettük észre, hogy a kijáró méheink rohamosan fogynak, a méz terekről teljesen eltűnt a gyűjtőméh.
A méhészek nagy része a csávázószerek túlzott használatának tulajdonítja a veszteséget, de a vizsgálatok még zajlanak, mondta Gégény Benjamin. A méhészek ugyanis nem tipikus tünetekről számoltak be. Mérgezések esetén a méhek a kaptártól egy méteren belül tömegesen pusztulnak el. Ebben az esetben viszont kiürültek a kaptárak, a tetemeket pedig a napraforgótáblákban találták meg. Ráadásul ilyen esetekről az ország minden területéről érkeztek bejelentések. A júliusi becslések alapján ezernél is több méhész, a teljes szakma mintegy 10 százaléka érintett. A bajai egyesülethez mintegy kétszáz méhész tartozik, és több mint negyvenen jeleztek elhullást. Ennek következményeként sokkal kevesebb nektár került a kaptárakba, 5-10 kilogramm, az elvárt 20-30 kiló helyett. Nagy anyagi ráfordítással és sok munkával a következő két hónapban még helyrehozhatják a veszteségeket. Élelempótlással, illetve a családok egyesítésével még felerősíthetik a méhcsaládokat, tette hozzá az elnök.