Tenisz sikerek
Nem unatkoznak mostanság a Bajai Tenisz Klub utánpótlás korú játékosai. A hétvégén Budapesten volt egy rangos torna, míg hétfőn már a szigeten kezdődött a második nyári tábor. A gyerekek mindkét fronton helyt álltak.
Évek óta megszokott dolognak számít, hogy a nyáron kétszer is tábort rendez a Bajai Tenisz Klub. Júliusban egyszer már készültek öt napon át a Petőfi-szigeten a gyerekek, míg hétfő óta ismét egész nap pattog a labda a salakon. A fogadtatás pozitív, a gyerekeknek tetszenek a változatos programok.
Kazi Levente, Bajai Tenisz Klub
„Vannak lábmunkák, ügyességi feladatok. Hát ugye teniszezés, labdajátékok, fogócska, ilyenek.”
Szalay Milla az elmúlt hétvégén verseny körülmények között is bizonyított. A Budapesten megrendezett utánpótlás tornán kettő korosztályban sem talált legyőzőre és kettő aranyéremmel térhetett haza. Milla természetesen ott van a táborozók között és készül az újabb feladatokra.
Szalay Milla, Bajai Tenisz Klub
„Reggel van kettő ilyen edzés, utána tízórai. Utána megint van kettő edzés, utána elmegyünk ebédelni. Megint van kettő és utána szabad játék.”
Az edzők már rutinosan állították össze a tábor programját, melyben az erőnléti és a technikai feladatok vegyesen szerepelnek.
Pump Gábor, edző, Bajai Tenisz Klub
„Természetesen ugyanaz a koreográfia. Négy edzővel, egy kicsit kevesebb létszámmal, és ugyanazzal a lelkesedéssel. Hál istennek a jó idő garantált, bár mára zivatarokat mondtak, de hát látod, zivatar az csak belülről jött.”
A tábor pénteken ér véget, addig állni kell a feladatok és az időjárás okozta nehézségeket.