Óriási játszmák az idei Classic Winteren!
Az eddigi legjobbra sikerült a HC Kiskőrös Hockey Club szervezésében a 8th Classic Winter Torna március 6-7-8-án, a kiskőrösi Rajz Attila jégpályán. A sokadik alkalomnak köszönhetően a szervezési feladatok megvalósítása simán és gördülékenyen zajlott.
A jégkorongtornát két korcsoportnak hirdették meg. A 30+ és a 40+ kategóriákban kilenc kiváló, tapasztalt csapat mérte össze erejét. Így lehetőséget biztosítottak az összeszokott játékosokból álló, valamint a kicsit kevésbé rutinos csapatoknak, hogy egyenrangú felekkel találkozzanak és csapjanak össze a pályán.
Mivel ez egy „öregfiú torna”, módosítottak a játékidőn, és a jégkorongban szokásos 3 x 20 perces játékidő helyett most csak 2 x 20 percig voltak a játékosok a pályán, egy-egy meccsen. További módosítást is bevezettek, mégpedig, hogy nem volt „testjáték”, illetve a „nagylövés” is tilos volt. Így elkerülhették a sérüléseket, a tiszta játék öröméért küzdöttek a fiúk.
A meccsek vasárnap kora délután értek véget, ahol Szedmák Tamás alpolgármester méltatta a rendezvényt és a kiosztott díjak mellé a város boraival megajándékozta a csapatokat. A mostani résztvevők közül mindenki jelezte részvételét a következő évi tornára is.
A következők szerint alakultak az eredmények:
30+ korcsoportban:
-
Morisson 1 (Csíkszereda)
-
Csíkdánfalvi HC
-
HK Spartak (Szabadka)
-
HC Kiskőrös
40+ korcsoportban:
-
Old Boys L.M (Liptószentmiklós)
-
Budapest Jégkert
-
Felcsík
-
Morisson 2
-
Madaras
Egyéni díjak kiosztására is sor került:
· Legjobb kapus: Bozik Péter -Old Boys LM
· Legjobb csatár: Gergely Menyhárt Attila- Budapest Jégkert
· Legjobb hátvéd: Fazekas Ervin- Morisson
A „Fair play” díjat a HC Kiskőrös csapata kapta.
Az esemény kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.