Továbbképzés a kórházban
A betegekkel és a munkatársakkal való jobb kapcsolattartás érdekében történő képességfejlesztésre nyert pályázati támogatást a Bajai Szent Rókus Kórház. Több mint száz munkatárs vett részt az oktatásban, és további harmincnégy fő részére biztosítják különböző szakképzettségek megszerzését. A kórház a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében mintegy harmincnégymillió forintot fordíthat a képzésekre.
A Bajai Szent Rókus Kórház munkatársai egy hat részből álló kommunikációs képzés keretében szerezhettek új ismereteket. A dolgozók a csoportfoglalkozások során a helyes önértékelést és a nehéz helyzetek kezelését is elsajátíthatták.
Göbl Vilmosné ápolási igazgató, Bajai Szent Rókus Kórház
Egyre több gondunk van a betegekkel, úgymond a hozzátartozókkal, konfliktushelyzetek vannak, mindezek kezelésére jobban tudjanak, tudják megoldani a mindennapi problémákat. Úgy gondoltam, hogy ez nagyon fontos lenne nekünk. Szerencsére megnyertük a pályázatot és százkilenc dolgozó részt tudott venni ezen a tréningen, amelynek volt elméleti része, de főleg gyakorlati.
A hét csoportban folyó gyakorlati tréningekre több, mint 9 millió forintot költhetett a kórház vezetése az Európai Unió és a magyar állam által biztosított pályázati forrásból. A felnőttképzési programban résztvevők a munkavégzésükhöz szükséges követelmény-pontokból huszonkilencet szerezhettek meg a tanfolyam sikeres elvégzésével.
Rési Tibor szakmai vezető, Reál Contact Felnőttképzési Kft.
Mi országos szinten fölvállaltuk, hogy ezt a pályázati lehetőséget az egészségügyi intézmények számára, ugye csak OEP által finanszírozott egészségügyi intézmények indulhattak ezen a pályázaton, mi ezt a pályázati lehetőséget kommunikáljuk feléjük. Én azt gondolom, hogy ezzel egy igen komoly hiányt pótoltunk, tehát hogy ezt országos szinten felvállaltuk, ehhez szakmai partnereket is természetesen, egészségügyi szakmai partnereket is bevontunk.
A traumatológiai osztály nővére, Kovács Lászlóné köszönte meg a közös munkát a gyakorlati oktatás vezetőjének. A szakmai programok elkészítője is fontosnak tartja, hogy az egészségügyben dolgozók felkészüljenek a konfliktushelyzetek kezelésére.
Zombori Judit szakpszichológus
Vegyék észre a saját értékeiket, az önbecsülésüket egy kicsit helyreállítani hivatottnak tartom a programot, mert szakdolgozók sokat dolgoznak, sok a fizikai munka, óriási a lelki megterhelés és azt is gondolom a programról, hogy a személyiség egyensúlyának helyreállításában pontosan az előbb említett nehézségekben segíthet egy kicsit a program.
A pályázat keretében harmincnégy szakdolgozó részesül OKJ-s képzésben a Szent Rókus Kórház munkatársai közül. A hiányszakmák képviselőinek pótlását is szolgáló programra mintegy tizennyolcmillió forintot költhetnek a következő egy évben.