Hamisítatlan magyar termékek
A szegedi Hungaricum Fesztiválon mutatták be Baja idegenforgalmi kínálatát. A halászléből Zsigó Róbert polgármester is kínált kóstolót. A hét végi rendezvényen sokan ismerkedtek városunk híres ételével, a bácskai bor és a zeneszó sem hiányzott a jó falatok mellől.
A szegedi Széchenyi tér árnyat adó platánfái alatt a hét végi kellemes időben sokan voltak kíváncsiak a valódi magyar termékekre. A kézműves árukon túl finom mézeskalácsok, rétesek, valamint borok és pálinkák is csábították a közönséget. A bajai pavilon mellett harmonikazene szólt. Baja most először mutatkozott be a szegedi Hungarikum Fesztiválon. A szegedi szervezők meghívására a halászléből vittek kóstolót a bajaiak, úgy, hogy az ételt az eredeti módon, bográcsban főzték meg a helyszínen. A szegedi – alaplével és tészta nélkül készülő – halászlé hívei így már a főzése közben találkozhattak a hagyományos bajai étellel, amit persze Szegeden is gyufatésztával készítettek el, amely az ottaniaknak talán kissé meglepő volt.
Elekes Zoltán igazgató Hungarikum Fesztivál:
A végeredmény, a produktum viszont mind a kettőben az, hogy egy csodálatos gasztronómiai élményben van része annak, aki megeszi azt az adott halászlevet. Vita szokott lenni, hogy a tésztát beletesszük, vagy utána esszük, mindenki a saját lelkületéből adódóan találja ki, hogy neki melyik a legjobb, én mind a kettőt nagyon szeretem, a lényeg, hogy legyen mellette házi kenyér, és egy pohár nagyon finom rozé.
A kellemes illat sokakat vonzott a bográcshoz, hamar kialakult a kóstolóra várók sora. Az étel gyorsan fogyott, az adagokat szinte nem tudták elég gyorsan osztani a bajaiak. Az árusokat, akik nem hagyhatták ott a portékájukat, Zsigó Róbert polgármester és a felesége kínálta meg a bajai étellel.
Zsigó Róbert polgármester Baja:
Példaértékű az ügyben, hogy a város jó hírnevét vigyük, a gasztronómia is ebben segítségünkre van, merthogy itt Szegeden, egyik fő részén, a Széchenyi téren mégiscsak ma délelőtt bajai halászlé fő, bajai halászlét kóstolhatnak az emberek,mondhatnám azt, hogy elkezdtünk elfoglalni egy másik várost, aki szintén szokott halászlét főzni, de nem akarok rosszindulatú lenni, azt gondolom, hogy Baja jó hírét, az ételeinket, a kultúránkat, a borainkat mindenhova el kell vinni, Szegedre is, és mindenhová, ahol alkalmunk van rá.
A bajai halászlé bemutatkozása sikeres volt, az étel új híveket szerzett magának. A szegedi és a bajai fesztiválszervezők tárgyalnak arról, hogy a halászlé két dél-alföldi fővárosa továbbra is együttműködik majd, a turisztikai kínálatot bemutató képviselők részt vesznek egymás városának rendezvényein.