Szívbarát adomány
Újabb eszközzel gazdagodott a Bajai Kórház. Az egyik bajai mezőgazdasági gépekkel foglalkozó cég a legutóbbi szakmai napok rendezvényen összegyűjtött pénzösszeget ajánlotta fel a kardiológiai osztály részére. A berendezés sokat segít majd a szívbetegségek felismerésében és gyógyításban egyaránt.
Ezekkel a szavakkal köszönte meg a bajai Kardiológiai Ambulancia vezető főorvosa, dr. Major Tamás azt a műszert, melyet a 20 éves bajai vállalkozás segítségével szerzett be a Szent Rókus Kórház. Már hagyomány, hogy a kft. tulajdonosai segítik az egészségügyi intézményt. Támogatták már a nőgyógyászatot, gyermekosztályt is, most a kardiológiára szánták a pénzt.
Sasi Gábor vezető, Axiál Kft. Marketing Osztály:
Alapvetően az Axiál Szakmai Napokhoz kapcsolódik ennek a forrása, tulajdonképpen két forrást lehet megjelölni, az egyik egy úgynevezett béremelés, ahol egy teleszkópos rakodóval a szakmai napok során egy 14-18 méter magasra tudtuk fölemelni az érdeklődőket, ennek volt egy ilyen becsületkassza jellegűen tehát ki mennyit adott, végül is azt a pénzt gyűjtöttük össze, ez volt az egyik forrás, a másik pedig a szakmai napok belépőjegyeinek az összege.
A kettő nagyjából 900 ezer forintot jelentett, melyet a cég kerek összegre egészített ki. Így ebben az évben a felajánlott 1 millió forintból két készüléket is sikerült vásárolni.
Dr. Major Tamás vezető főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház Kardiológiai Ambulancia:
Ez egy komplex műszer, 24 órás, illetve 72 órás EKG regisztrátumot bír csinálni, és ezáltal az eszméletvesztések, a ritmuszavarok diagnosztikájában egy nagyon fontos műszer, ugyanakkor, utólagos analízisek kapcsán képes a hirtelen halált és egyéb nagyobb eseményt kiszűrni.
A modern fejlesztésű, egyszerűen felszerelhető berendezés akár 3 napon keresztül is folyamatosan jegyzi a mérési eredményeket, mutatja a veszélyes, illetve kevésbé veszélyes ritmuszavarokat. A háromról ötre bővült műszerpark segít a műtéti eljárások kiválasztásában, valamint az osztályvezető reményei szerint csökkennek majd a várólisták a kardiológián. A berendezéseket rögtön ki is próbálták az ambulancián. A bajai kft. tulajdonosai remélik: a későbbiekben is lesz lehetőségük arra, hogy eszközbeszerzésekkel támogassák a Bajai Szent Rókus Kórház egyes osztályait.