660 millió forint a kórházaknak
Mintegy 660 millió forint pluszpénz jut összesen negyven fekvő- és járóbeteg ellátást nyújtó kórháznak. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a többletfeladatokat végző egészségügyi intézményeknek nyújt támogatást. Bács-Kiskun megyében mindössze két intézmény, a kecskeméti megyei, illetve a Bajai Szent Rókus Kórház pályázott sikerrel.
A nyertes pályázat eredményeként augusztustól 25 millió forintos többlettámogatást vehet igénybe a bajai egészségügyi intézmény. A támogató minisztérium és az egészségbiztosító pénztár célja, hogy csökkenjenek a várólisták és tovább javuljon a betegellátás színvonala.
Dr. Tóth Gábor főigazgató-főorvos, Bajai Szent Rókus Kórház:
A dolognak az a lényege, hogy azt amit eddig ingyen csináltunk, szó szerint, hiszen úgynevezett csillagos HBCS-ben nem kaptuk meg ezt a finanszírozást, ez két komoly beteg dolog volt, az egyik az hogyha valaki egy stroke-ot, egy agyvérzést kapott és annak a rögnek ami az érpályában volt az oldását elkezdtük időben, akkor megvan az esélye, hogy maradéktalanul gyógyul, na most ezt ezentúl ki fogja fizetni nekünk az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a másik, ugyanez igaz a szívinfarktusosok esetén.
Ezt a terápiát – amikor mód volt rá – eddig is elvégezték a kórház saját költségén. Augusztustól a beavatkozás térítési díját visszakapják az OEP-től. A kórházaknak járó többletet a havonta benyújtott teljesítmény-elszámolás alapján fizetik ki. Az egészségügyi tárca és az egészségbiztosító közleménye szerint augusztustól a tervezettnél 1,7 milliárd forinttal nagyobb összeg áll a kórházak rendelkezésére az Egészségbiztosítási Alapban eszközök és nagy értékű műtétek finanszírozására.