Ha nehéz az iskolatáska
Sokan vásárolják meg ezekben a napokban az iskolai felszereléseket, hiszen a jövő héten becsengetnek, és megkezdődik a tanév. A diákok jobb esetben a hátukra veszik és nem a kezükben viszik az iskolatáskát. Az ortopéd orvos szerint nagyon fontos, hogy ne terheljük túl a gyermekeket, mert a túlsúlyos iskolatáska gerincbántalmakhoz is vezethet.
Többek között ez is egy fontos tanács azoknak a szülőknek, akiknek iskolába indul a gyermekük. A statisztikai adatok szerint növekszik azoknak a tizenéveseknek a száma, akik gerincpanaszokkal küzdnek. A probléma sokkal korábban kezdődik, hiszen már sok óvodásnál felfedezhetők tartáshibák. Ezek a későbbi, iskolás korban, a mozgásszegény életmód miatt tovább romolhatnak.
Dr. Márkus Mária ortopéd szakorvos, manuáltherapeuta, csontkovács:
Nem csak a gerincferdülésnek, hanem az úgynevezett Scheuermann-kórnak, vagyis a hajlott háttal való ülés kapcsán a gerinc egyenes görbülete meggörbül, egymással a csigolyák összenyomódnak, és egy gyulladás alakul ki, és megkeskenyednek a csigolyák. És így alakulnak ki a görbehátú gyermekek. Én nem vagyok ellene a számítógépnek sem a tv-nek, de minél kevesebbet töltsenek a gyerekek előtte, amennyiben előtte töltenek időt, mert kell, ez óhatatlan, vagy térdeplőszék, vagy ülőalkalmatosságként nagyon szeretem a gumilabdát, amely gerinclabdaként a gerincnek a funkcionálását irányozza elő, miszerint izommal kell megtartani a gerincet.
Tovább tetézheti a bajt az iskolatáska nem megfelelő megválasztása, valamint az is, ha naponta kell a gyermekeknek súlyos tankönyveket cipelniük. Az egészségügyi minisztérium előírása alapján egy alsó tagozatos diák megfelelő súlyelosztású, gerinckímélő iskolatáskája nem lehet nehezebb 2,5 kilogrammnál. Ez azonban a gyakorlatban általában minimum kétszer ennyi. Az ortopédorvosok szerint fontos, hogy a szülők, a védőnők, a háziorvosok vagy az iskolaorvosok szűréskor felismerjék a kezdődő gerincferdülést. Nagy figyelmet kell fordítani a megelőzésre, a rendszeres testmozgásra és a tartásjavító tornák alkalmazására is.