Keserű tapasztalatok
A fiatalok többsége nem fordít elegendő figyelmet a mozgásra, és a testi állapotára – derült ki az Eötvös József Főiskolán rendezett egészségnapon. A diákokat arról próbálták meggyőzni a szervezők, hogy a saját maguk és embertársaik egészsége érdekében is cselekedniük kell.
A Hallgató Szolgáltató Centrum szervezésében megtartott programon egészségvédelmi vizsgálatokon és véradáson vehettek részt a főiskola hallgatói és dolgozói. Az intézmény benevezett az országos főiskolai véradási versenybe, ennek részeként ajánlhatták fel a természetbeni segítséget a diákok és az oktatók, illetve más dolgozók. A véradás után sokan megvizsgáltatták a szemüket. A látással kapcsolatos gondok a huszonéveseket sem kímélik.
Lipokatity Anett látszerész Lipo Optika:
Korunk legnagyobb betegsége az, hogy sokat számítógépezünk, illetve tévézünk, ezáltal a köznyelv szerint mínuszos szemüveg, illetve a plusszos, az olvasáshoz szükséges szemüveg a leggyakrabb. Elváltozás nincs, nagyon ritka esetben fedezünk fel szürke hályogot ilyen fiatal korban, de ezt az egyén is észre veszi. Ami még gondot szokott okozni, az, amikor kis korban nincsen korrigálva a gyerek látása, már egész pici korban, és az egyik szemére esetleg tompalátó valaki, azt nagyon nehéz korrigálni, de azért ilyenkor is lehet.
Az utóbbi években egyre többen hordanak szemüveget a fiatalok körében azok közül is, akiknek nincsen erre szüksége, mert sokan divatosnak tartják – mondta a látszerész. Kevesebben éltek azzal a lehetőséggel, hogy megvizsgáltassák a gerincüket, pedig a mozgásszervi gondok sem ritkák a fiatalok körében.
Bohner -Beke Alíz tanársegéd, gyógytestnevelő:
A hanyag tartás és a hátizom gyengesége gyakorlatilag végighalad, ez már óvodáskorban is látszik, ezt rendszeres testmozgással lehet nagyon jól orvosolni, amit mindenkinek ajánlok, és akkor elkerülhető minden további gyógytestnevelés vagy gyógytornára való járás.
A köznyelven lúdtalpnak nevezett elváltozás is okozhat fájdalmas gondokat, ezért ellenőriztetni kell a lábak állapotát is – tette hozzá a tanárnő.