Sportbál 2011
Színvonalas bemutatók, díjátadó és remek hangulat. Ez jellemezte a szombati Sportbál 2011 rendezvényt, amit a Bereczki Iskola sportcsarnokában tartottak. Az eseményen a város szinte valamennyi egyesülete képviseltette magát.
Már a tavalyi Sportbál is remekül sikerült, de idén még többen jöttek el a rendezvényre. A Bereczki sportcsarnokára gyakorlatilag ki lehetett tenni a megtelt táblát, közel 250 ember szórakozott ott szombaton este. A vacsorát követően adták át az Év Sportolója elismeréseket, amit minden évben nagy várakozás előz meg. A csapatok versenyében ebben az esztendőben a BLSE-Kalo-MÉH felnőtt együttese zárt az élen.
Nagy Előd BLSE-Kalo-MÉH
Úgy érzem, hogy megérdemelt a csapat sikere, hiszen az NB III-as bajnokságot toronymagasan megnyertük a 2010-es naptári évben. Illetve az NB II-es őszi szezonban kiválóan szerepelt a csapat, a negyedik helyen végeztünk. Ez mindenképpen meglepetés kategória volt még számunkra is.
Az egyik leginkább figyelemmel kísért kategória az Év Edzője volt, ahol az evezősök főnöke, Bartos Nándor végzett az élen, megelőzve a BLSE vezetőedzőjét Bognár Györgyöt, valamint a tavalyi győztes júdós Radics Attilát.
Bartos Nándor vezetőedző, EDF-Démász BSSC
Fantasztikus érzés, mert nagyon komoly nem ellenfeleim, hanem sportbarátaim, edzőtársaim voltak. Rendkívül jól esett, sikerült a városi sportért díjat is elnyernem. Ez igazán annak a rengeteg tehetséges gyereknek köszönhető meg ennek a kiváló közegnek.
Az év Férfi Sportolója díjat Faldum Gábor vihette haza, míg a hölgyeknél Hosszú Katinka győzött. Az utánpótlás versenyzők között Uglik Szimóna és Végvári Martin zárt az élen, míg az év utánpótlás csapata a Bácska junior együttese lett. A legjobb utánpótlás edzőnek Andrási Barnát választották, míg a szeniorok között Lenti Anita és Csihi János nyert. Nem csak a győztesek, hanem valamennyi bálozó jól érezte magát az este során, így Radnóti Miklós főszervező is elégedett lehetett.
Radnóti Miklós főszervező
Azt gondolom, hogy a bajai sportéletért érdemes megcsinálni, hiszen az elmúlt évekhez képest még többen vannak. Közel 250-en voltunk a sport díjátadón. Most is nagyon sokan táncolnak a táncparketten, jól érzik magukat az emberek, azt gondolom, hogy megérte persze.
A szervezők egyébként a bál bevételének egy részét Janicsák Gábor gyógykezelésére ajánlották fel, aki egy Barcelona mezzel is gazdagabb lett az este során. A bál valamikor a hajnali órákban ért véget, remek hangulatban. A sportolók és a vendégek pedig megígérték, hogy jövőre is ott lesznek a Bereczki sportcsarnokában, amikor is a hatodik alkalommal rendeznek majd Sportbált.